A Kínai Nemzeti Operaház is Budapestre érkezik

2016. április 8. és 24. között - Budapesti Tavaszi Fesztivál idejére - ismét Európa nyüzsgő kulturális központjává alakul a magyar főváros, ahol a klasszikus zenei koncertek mellett idén is számos opera-, jazz-, világzenei, crossover, tánc- és színházi, valamint képzőművészeti program várja az érdeklődőket.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A fesztivál programja 2016-ban is több izgalmas tematika köré szerveződik. Liszt Ferenc, a magyar és egyetemes zenetörténet kiemelkedő alakja tiszteletére ismét műsorra tűzik a komponista és kortársai darabjait, valamint olyan alkotásokat, amelyeket a mester ihletett. A zeneszerző Weimarban komponált főműve, a Krisztus című oratórium a Staatskapelle Weimar és a Magyar Rádió Énekkarának előadásában csendül fel, és Liszt inspirálta – a nemzetközi zenei életben elektronikus és komputerzenei munkásságáról is ismert – Dubrovay László szerzeményét Faust, az elkárhozott címmel. A táncjátékot az idén 55 éves jubileumát ünneplő Pécsi Balett táncosaival most először láthatja a közönség. Két fiatal magyar zongorista, Farkas Gábor és Balog József a mester virtuóz versenyművein osztozik a Magyar Rádió Zenekarának kíséretével, ugyanaznap este pedig a bravúros jazz-zongorista-zeneszerző, Oláh Kálmán improvizál Liszt-témákra.

2016-ban ünnepeljük Bartók Béla születésének 135. évfordulóját, a Budapesti Tavaszi Fesztivál több programja is kapcsolódik e jeles apropóhoz. A nyitóhangversenyen hosszú évek után újra a fellépők között köszönthetjük a Budapesti Fesztiválzenekart az amerikai David Robertson vezényletével és az örmény-amerikai Kim Kashkashian közreműködésével, aki Bartók Brácsaversenyét szólaltatja meg. Izgalmas eseménynek ígérkezik az a klasszikus zenei koncert, amelyen Bartók és Kodály kompozíciói a népi hangszerek hangján, zongorakísérettel csendülnek fel a világhírű magyar szoprán, Rost Andrea tolmácsolásában, valódi kortárs népzeneként. A fesztivál Bartók Béla tiszteletére Kórusünneppel zárul, ahol kilenc énekkar válogat a mester által komponált kórusművekből.

A fesztiválnak számos kínai kapcsolódása lesz. Puccini Turandot című operája különleges megvalósításban kerül színre: a Kínai Nemzeti Operaház előadásában minden szereplő, a zenekar és a kórus is Pekingből érkezik. Szintén pekingi művészek, a Yabin Studió előadásában láthatjuk Bi Feiyu világszerte sikeres regénye, a Moon Opera színpadi adaptációját, amelyben tökéletes harmóniában olvadnak össze a tradicionális és a modern tánc, valamint a kínai opera elemei. A sanghaji származású szájorgonista, Wu Wei nemcsak tradicionális dallamokat szólaltat meg, hanem különböző stílusok és műfajok ötvözésével a kortárs hangzást is bemutatja a négyezer éves ősi múltra visszatekintő hangszer segítségével. A Magyar Nemzeti Múzeumban fiatal és befutott kínai tervezők, valamint a selyem magyar szerelmese, Katti Zoób ruháit csodálhatják meg az érdeklődők.

Olyan világsztárok lesznek a fesztivál vendégei, mint Ramón Vargas, aki Mozart méltán híres és sok viszontagságot megélt operája, az Idomeneo egyik főszerepét énekli, vagy az orosz és olasz operaházak színpadáról egyaránt ismert Vlagyimir Galuzin, aki Csajkovszkij Pikk dáma című operájában lép fel. Érkezik az Orchestra Filarmonica della Scala Myung-whun Chung vezényletével, műsorukon a szimfonikus zenekari repertoár két csúcsdarabja, Mozart g-moll szimfóniája és Mahler V. szimfóniája szerepel. Különleges esemény lesz a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje, amelynek első felében az izraeli Shai Wosner Beethoven c-moll zongoraversenyét játssza, a második részben pedig Rachmaninov egyik legelső, de ritkán játszott operája, az Aleko csendül fel koncertszerű előadásban, Dimitrij Uljanovval, a moszkvai Sztanyiszlavszkij Opera szólóénekesével a címszerepben. A Svéd Kamarazenekar újszerű projektjében Bach Brandenburgi versenyeit hat kortárs zeneszerző külön erre az alkalomra komponált zenei kommentárjaival-átdolgozásaival együtt szólaltatják meg, érzékeltetve, hogy a közel háromszáz éves művek még ma is eleven erővel hatnak zenei gondolkodásunkra. A Ránki Dezső–Klukon Edit zongoraművész házaspár a 150 éve született Erik Satie emlékére állította össze műsorát. A nemzetközi hírű Kodály Vonósnégyes a Berlini Filharmonikusok fúvósaival kiegészülve ritkán játszott Richard Strauss-, Smetana- és Schubert-műveket ad elő. Kálmán Imre 1928-ban Bécsben bemutatott remekműve, A chicagói hercegnő a fesztivál keretében debütál Magyarországon. A különleges jazzoperett igazi kuriózumnak ígérkezik, ugyanis ebben a művében Kálmán a klasszikus nagyzenekari operett hangzást a 20-as, 30-as évek szvinges világával és cigánymuzsikával újította meg. Nagy sikerű 2014-es koncertje után egy igazi klasszikussal, a Carmina Buranával tér vissza a Müpába az ütőhangszeres virtuóz, Martin Grubinger.

A fellépők között lesz új lemezével a világszerte elismert jazzgitáros, Snétberger Ferenc; a 2015-ben WOMEX-életműdíjjal kitüntetett szenegáli művész, Cheikh Lô; kvartettjével az ausztrál jazz-zongorista, Sarah McKenzie; a kameruni származású, New Yorkban élő Richard Bona; az amerikai jazzorgonista-trombitás-énekes, Joey DeFrancesco; Jeff Mills, a detroiti techno-DJ; a szaxofonlegenda Wayne Shorter és napjaink egyik legnépszerűbb jazz-zongoristája, Robert Glasper. A Gadó Gábor International Projectben a franko-belga és a magyar jazzélet neves muzsikusai zenélnek együtt; a Martin Lubenov’s Jazzta Prasta produkcióban bolgár, török, szerb és roma tradíciók, újszerű harmóniák, jazz és manouche keverednek, és hoznak létre különleges összhangot.

A fesztivál olyan izgalmas produkciókat kínál, mint a komolyzenei mestertudást fergeteges humorral elegyítő duó, az Igudesman & Joo estje, vagy az újcirkusz egyik legeredetibb képviselőjének, a Les 7 doigts de la main társulatának Cuisine & Confessions című, gasztroelemekkel tarkított előadása. Az experimentális zene karizmatikus személyisége, a harmonikavirtuóz Kimmo Pohjonen és honfitársa, a Finn Nemzeti Balett csillaga, Minna Tervamäki lélegzetelállító közös produkcióját, a Bright Shadow-t, Ula Sickle és a Kinshasa Electric pedig improvizatív, DJ-zenére épülő kongói táncelőadását hozza el. Az egyik legrégebbi orosz operaház, az 1833-ban alapított szentpétervári Mihajlovszkij Színház balettegyüttese, amely egyszerre képviseli a tradicionális orosz tánckultúrát és az innovatív szemléletű mozgásművészetet, a fesztiválra három egyfelvonásos darabbal – Without Words, Duende, Na Floresta – érkezik.

A fesztivál keretén belül harmadszor rendezi meg a Nemzeti Színház a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). A nagyszabású színházi seregszemlén ezúttal 14 ország társulatai mutatkoznak be, a spanyolok mellett az argentin, a francia, a lengyel, a szerb, a görög, az olasz és a grúz színház meghatározó társulatai is jelen lesznek, többek között a svájci Vidy-Lausanne-ból Thomas Ostermeier Csehov-rendezése, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színházból pedig egy ifjú tehetség, Nyikolaj Roscsin Goldoni-rendezése érkezik Budapestre.

A képzőművészet iránt érdeklődőknek igazi csemege lesz a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású Picasso-tárlata. A több mint száz műalkotást, festményeket, valamint rajzokat és szobrokat bemutató kiállítás a katalán zseni életművének valamennyi periódusát felöleli, ugyanakkor önálló koncepció, az emberi alak megformálásának folyamatos változása köré szerveződik. A fesztiválhoz idén először csatlakozik a BudapestArtWeek, mely egy héten át közel 60 múzeumba és galériába, különleges programokra, tárlatvezetésekre hívja a képzőművészet rajongóit.

Több mint két hétig ismét fesztiválhangulat tölti majd be a várost, a köztereken ezúttal is meglepetésekkel találkozhatnak a járókelők, akik akár maguk is a produkciók szereplőivé válhatnak, legyen az akár a Fesztiválnyitó promenád, akár a zárónap közös kóruséneklése. Ismét felépül a fesztivál egyik legfelkapottabb látványossága, az óriás betűkből kirakott Budapest felirat is, és Fel a fejjel, Budapest! címmel városszerte a járdákon elhelyezett környezetbarát feliratok árulnak el titkokat jellegzetes szecessziós épületekről.


Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.