Egyre jobban szeretnek minket az izraeli turisták

Magyarország négy éve folyamatosan részt vesz Tel Aviv és a térség legnagyobb turisztikai rendezvényén, az IMTM (International Mediterranean Tourism Market) kiállításon, mely idén 22. alkalommal, február 9. és 10. között várta a látogatókat.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A kiállítás területe évről évre nagyobb, tavaly már 4700 négyzetméteren, 370 standon 40 ország 1450 kiállítója vonultatta fel kínálatát. Nem csak a kiállítás területe, hanem az azt felkereső – szakmai és nagyközönségi látogatók – száma is évről évre nőtt. Tavaly már összesen 24.100 látogatót fogadtak, köztük 14.900 szakmai vendéget. Idén a tavalyinál is nagyobb érdeklődésre számítanak a szervezők.

A hazánk turisztikai vonzerőit bemutató magyar nemzeti standon a Magyar Turizmus Zrt. mellett 4 társkiállító, az Aria Hotel Budapest, a Hunguest Hotels, a Robinson Tours és az 1000 Út Utazási Iroda kínálta szolgáltatásait.

A magyar standot dr. Nagy Andor izraeli nagykövet nyitotta meg február 9-én. Az eseményt az Operettszínház táncosainak bemutatója színesítette. A Magyar Turizmus Zrt. vezetőségét Glázer Tamás turisztikai vezérigazgató-helyettes képviselte a kiállításon. A magyar standot felkereste Yariv Levin, Izrael turisztikai minisztere is.

Egyre többen jönnek hozzánk Izraelből

Magyarország egyre népszerűbb úti cél az izraeli utazók körében: a KSH adatai szerint 2015 első 11 hónapjában több mint 256 ezer vendégéjszakát töltöttek el hazánk kereskedelmi szálláshelyein az ázsiai országból érkezők. Ez közel 10%-kal haladja meg az előző év azonos időszakának adatát. Az izraeli lakosság utazási kedve évek óta nő. Míg 2000-ben 3,5 millió, 2011-ben közel 4,5 millió, 2013-ban pedig már közel 5 millió kiutazást tartott nyilván az izraeli statisztikai hivatal. Az utazások számának növekedésével a turisztikai kiadások összege is folyamatosan emelkedik, mely 2013-ban megközelítőleg 6 millió USD-t jelentett. Az izraeli utazók számára a tengerparti pihenés, a városlátogatás és az egészségturizmus a fő motivációk. Utóbbi kettő esetében Magyarországot is vonzó úti célként tartják számon. Hazánk esetében nem szabad megfeledkezni a családlátogatás, valamint a vallási motivációk jelentőségéről sem. Az utazás során a biztonság rendkívül fontos szempont az izraeli utazók számára.

A Magyar Turizmus Zrt. elsődleges célja, hogy növelje Magyarország láthatóságát az izraeli turisztikai piacon. Ennek érdekében a fiatalabb utazókat is hatékonyabban kívánja megszólítani a társaság, aminek kiemelt eszköze az online kommunikáció. A fiatalok mellett az orosz nyelvű izraeli közönség is fontos célcsoportja a marketingtevékenységnek. További cél a Budapest-központúság oldása, amelynek alapja az egészségturisztikai szolgáltatások mellett az aktív és ökoturizmus lehet. Mindezeken túl ki kell emelnünk hazánk gasztronómiai sokféleségét, melynek egyik kulcseleme a magyarországi zsidó konyha, amit szintén hangsúlyoznunk érdemes a kommunikációnkban. – foglalta össze az izraeli piacra irányuló nemzeti marketingtevékenység lényegét Glázer Tamás.


Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.