15 nyaralóhelyre repül a Travel Service idén Magyarországról

Megosztotta lapunkkal ez évi charternaptárát a Travel Service, melyből kiderül, hogy 15 népszerű üdülőhelyre szerződött le öt utazásszervezővel a légitársaság.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Travel Service idei charternaptára egyelőre a mostani állást mutatja, vagyis a lista időközben még változhat, illetve a Travel Service-en kívül természetesen más légitársaságok – és más utazásszervezők – is fognak idén charterjáratokat indítani Magyarországról, ennek értelmében a felsorolásban nem szerepel számos, chartereztető szervező – például a Green Travel vagy a Taurus Reisen –, illetve az alábbi járatok albérlői sem.

A Travel Service első chartere március 6-án a Budapest – Hurghada – Sharm El-Sheikh – Budapest útvonalon fog közlekedni egészen november 6-ig, melynek gépgazdája az Anubis Travel. Az utazásszervező június 8-ától heti kétszer indítja ezeket a járatait, a fenti, vasárnapi napokon kívül szerdánként is. Egyiptomba heti kétszer indít saját chartert a Kartago Tours is: május 8. és október 30. között szerdánként és vasárnaponként fog repülni, a szerdai járatok június 15-e és szeptember 28-a között Hurghadát követően Marsa Alamban is leszállnak.

Tunéziába a Travel Service-szel a Kartago Tours fog repülni heti kétszer: Monastirba péntekenként május 6. és október 28. között, június 14. és október 25. között pedig keddenként a Budapest – Monastir – Djerba útvonalon közlekedik.



A Travel Service idei charternaptára:

Nap Úti cél Járatlánc nyitójárata Járatlánc utolsó járata Utazási iroda
Hétfő BUD - RHO - BUD Június 20. Október 3. Neckermann
Hétfő BUD - AYT - BUD Június 20. Október 3. Neckermann
         
Kedd BUD- AYT-BUD Június 14. Szeptember 27. SUN & FUN
Kedd BUD- BOJ-BUD Június 21. Szeptember 6. IBUSZ
Kedd BUD- ZTH-BUD Június 14. Szeptember 27. IBUSZ
Kedd BUD-MIR-DJE-BUD Június 14. Október 25. Kartago Tours
         
Szerda BUD- HRG-SSH-BUD Június.8. November.2. Anubis
Szerda BUD- HER-BUD Június 15. Szeptember 28. Anubis
Szerda BUD- RHO-BUD Június 15. Szeptember 28. Anubis
Szerda BUD- HER-BUD Június 15. Szeptember 28. IBUSZ
Szerda BUD-AYT-BUD Június 22. Szeptember 14. Kartago Tours
Szerda BUD-HRG-BUD Május 11. Június 08 Kartago Tours
Szerda BUD-HRG-BUD Október 05. Október 26. Kartago Tours
Szerda BUD-HRG-RMF-BUD Június 15. Szeptember 28. Kartago Tours
         
Csütörtök BUD- AOK-BUD Június 16. Szeptember 22. IBUSZ
Csütörtök BUD- PMI-BUD Június 16. Szeptember 22. IBUSZ
Csütörtök BUD- RHO-BUD Június 16. Szeptember 29. IBUSZ
Csütörtök BUD- ZTH-BUD Június 16. Szeptember 22. IBUSZ
Csütörtök BUD - ZTH - BUD Június 16. Szeptember 22. Neckermann
Csütörtök BUD - PMI - BUD Június 16. Szeptember 22. Neckermann
         
Péntek BUD- AYT-BUD Június 3. Szeptember 30. SUN & FUN
Péntek BUD- ZTH-BUD Június 17. Szeptember 30. IBUSZ
Péntek ZTH - DEB - ZTH Június 17. Szeptember 16. IBUSZ
Péntek BUD- EFL-BUD Június 17. Szeptember 23. IBUSZ
Péntek BUD-MIR-BUD Május 06. Október 28. Kartago Tours
         
Szombat BUD- CFU-BUD Június 18. Szeptember 24. IBUSZ
Szombat CFU - DEB- CFU Június 18. Szeptember 17. IBUSZ
Szombat BUD- CFU-BUD Június 18. Október 1. Neckermann
Szombat BUD- HER-BUD Június 18. Október 1. Neckermann
Szombat HER - DEB - HER Június 18. Szeptember 3. Neckermann
Szombat BUD-AYT-BUD Június 11. Október 29. Kartago Tours
         
Vasárnap BUD- HRG-SSH-BUD Március 6. November.6. Anubis
Vasárnap BUD- AYT-BUD Május 8. Október 30. SUN & FUN
Vasárnap BUD- CHQ-BUD Június 19. Október 2. IBUSZ
Vasárnap BUD-HRG-BUD Május 08. Október 30. Kartago Tours
Vasárnap BUD- HER-BUD Június 19. Október 2. IBUSZ

Antalyába a Neckermann, a Sun & Fun Holidays és a Kartago Tours is a Travel Service-szel repül. A Sun & Fun május 8-tól október 30-ig közlekedik a török üdülővárosba vasárnapi (május 8 – október 30.), pénteki (június 3 – szeptember 30.) és keddi (június 14 – szeptember 27.) napokon. A Kartago Tours június 11. és október 29. között repül ide a légitársasággal szombati (június 11 – október 29.) és szerdai (június 22 – szeptember 14.) napokon, a Neckermann pedig június 20. és október 3. között chartereztet ide a Travel Service gépein heti egyszer, hétfőnként.

Görögország Debrecenből is

Görögországot illetően Budapestről Rodoszra heti egyszer a Neckermann (június 20 – október 3.), az Anubis Travel (június 15 – szeptember 28.) és az IBUSZ (június 16 – szeptember 29.) fog repülni a Travel Service gépein. A légitársasággal repül fővárosunkból Zakinthoszra a Neckermann heti egyszer (június 16 – szeptember 22.), csütörtökönként, az IBUSZ pedig június 14. és szeptember 30. között Budapestről heti háromszor – keddi, csütörtöki és pénteki napokon –, Debrecenből pedig június 17-től szeptember 16-ig hetente egyszer, péntekenként. Heraklionba az Anubis Travel, az IBUSZ és a Neckermann is charterezik a légitársaság gépein június 15. és október 2. között Budapestről, sőt, a Neckermann ide Debrecenből is indít heti egy járatot a június 18. és szeptember 3. közötti időszakban. Budapestről Korfura az IBUSZ és a Neckermann repül a Travel Service-szel június 18-a és október 1-je között, az IBUSZ pedig Debrecenből is elindítja járatait heti egyszer, szombati napokon. Karpathoszra, Kefalóniára és Krétára is a cseh légitársasággal repül az IBUSZ Budapestről, mindhárom desztinációba heti egyszer, június közepétől szeptember végéig, illetve október elejéig.

Mallorcára az IBUSZ és a Neckermann fog repülni a Travel Service-szel Budapestről, mindkét szervező június 16. és szeptember 22. között, csütörtöki napokon, Bulgáriába pedig szintén az IBUSZ viszi majd utasait a légitársaság gépein június 21. és szeptember 6. között hetente egyszer, keddenként.


Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.