100 éve hunyt el Gundel János

Gundel János, a magyar szálloda- és vendéglátóipar úttörője, a neves vendéglős dinasztia alapítója 100 éve, 1915. december 28-án halt meg Budapesten.

Johann Gundel néven 1844. március 3-án született a bajorországi Ansbachban - írja megemlékező cikkében az MTVA. Tizenhárom évesen Pestre jött vendéglős nagybátyjához dolgozni. Egy kocsmában kezdte pikolóként, de tehetségének köszönhetően rövid idő múlva már a belvárosi Arany Sas fogadóban alkalmazták. Első önálló vendéglőjét, a Bécsi Sörházat 1869-ben nyitotta meg a Király utcában, két évvel később átvette a József nádor téri Virágbokor vendéglőt is. Az üzletet felvirágoztatta, itt kerestek enyhülést a közeli gabonatőzsde alkuszai, és több híresség is látogatta az intézményt. A Gundel vendéglőknek kiváló bécsi szeletük és csapolt osztrák sörük miatt ellenállhatatlan vonzereje volt.

A szakma legnagyobb meglepetésére alig 35 évesen visszavonult, és belevetette magát a közéletbe. A Szállodások és Vendéglősök Ipartársulatának elnöke, Budapest Székesfőváros törvényhatóságának tagja lett, komoly erőfeszítéseket tett a szakoktatás megszervezése érdekében. Ám tíz évvel később, 1889-ben – időközben öt gyereke született - visszatért a vendéglátáshoz, kibérelte az István Főherceg szállodát az Akadémia és a Vigyázó Ferenc utca sarkán. (Az épület ma már nincs meg, 1904-ben átalakították, a házat a Gyáriparosok Országos Szövetsége vette meg.) A konyhájáról méltán híres szálloda az irodalmi élet egyik központja lett, legjelesebb vendége Mikszáth Kálmán volt, az ő hatására alkotta meg Gundel a palóclevest. A szállóban tanulta ki fia, Károly is a szakmát, pikolóként és kenyeresfiúként is dolgozott.

1904-ben ismét visszavonult, idejét és erejét ettől kezdve a szakmai szerveződés és képzés előmozdításának szentelte. Számtalan tisztséget viselt, egyebek közt az Állandó Borvizsgáló Szakértőbizottságban, az Vendéglős Szövetségben, a Budapesti Kávés Ipartársulatban. Nevéhez fűződik a vendéglátóipari szakma képesítéshez való kötése, a nemzetközi kapcsolatok felvétele.

Híres volt alaposságáról, személyesen ellenőrizte a menükönyvet, az adagokat, az ételek összeállítását, olykor még a moslékosdézsát is átvizsgálta. Több ételt is "alkotott", elsőként enyhítette a korábban barbárnak, túlfűszerezettnek tartott magyar konyhát a nemzetközi konyha szelídebb, pikáns ízeivel. Számos szakcikket írt magyarul és németül. Szabadidejében esztergált, elefántcsont tárgyakat készített, budafoki kertjében dolgozgatott. Szinte élete végéig dolgozott, örökségét fia, Gundel Károly vitte tovább, akinek neve még életében fogalom lett.

Forrás: MTVA Archívum


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.