35 millió forintra bírságoltak egy céget üdülési jog kapcsán

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Timeshare Market INC Kft. megtévesztette a fogyasztókat az üdülési jogok eladásával összefüggő ajánlatával. A jogsértésért a társaságra kiszabható maximális bírságot, 35.144.400 forintot szabott ki a GVH. 

A Timeshare Market 2013 decemberétől telefonos és személyes, szóbeli egyeztetések keretében, valamint egyéb online hirdetésekben, weboldalakon népszerűsítette üdülési jogokkal kapcsolatos ajánlatait.

A GVH döntésében megállapította, hogy a vállalkozás

• valótlanul állította, hogy üdülési jogok másodlagos értékesítésével foglalkozik, mert nem igazolt erre irányuló törekvést a GVH előtt;

• megtévesztő tájékoztatást adott az üdülési jogok piaci értékéről, továbbértékesítési lehetőségéről, illetve annak eredményességéről;

• hamis állításokat közölt a befizetett összeg kreditrendszerben történő levásárolhatóságáról, valamint speciális díjkedvezményként a pénz visszatérítéséről sikertelen értékesítés esetén .

Az üdülési jog (időben megosztott üdülőhasználati jog, timeshare) továbbértékesítésére vonatkozó ajánlatok olyan fogyasztóknak szóltak, akik már rendelkeztek üdülési joggal, amelyet értékesíteni szándékoztak.

A bírság kiszabásakor a GVH a jogsértéssel érintett szolgáltatás értékesítéséből származó bevételből indult ki. A GVH súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy

• a másodlagos értékesítés ígérete bizalmi jellegű;

• a kereskedelmi gyakorlat több szempontból is jogsértőnek minősült, a fogyasztók széles körét érte el, illetve időben elhúzódott;

• a teljes kereskedelmi gyakorlat a jogsértő kommunikációra épült;

• a megcélzott fogyasztói kör jelentős része idősebbekből áll, akik minél hamarabb és nagyobb áldozatot is vállalva szeretnék meglévő üdülési jogukat eladni, így kifejezetten nyitottak és érzékenyek ilyen üzenetekre;
• a jogsértéssel jelentős előnyre tett szert a Timeshare Market.

A GVH az elmúlt években több versenyfelügyeleti eljárást indított az üdülési jogok továbbértékesítésével kapcsolatos üzleti gyakorlatok és szóbeli tájékoztatások vizsgálatára. A GVH ezzel kapcsolatban figyelemfelhívó tájékoztatást is közzétett, amely ide kattintva olvasható. A GVH „Gondolja Végig Higgadtan” elnevezésű kampányának további tájékoztatói a Gondolja Végig Higgadtan menüpont alatt olvashatók.


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.