A Balatonnál kitört az előszezon?

A válasz egyértelműen nem. Viszont tény, a balatoni nyaralókkal rendelkezők ellepték a vízpart mindkét oldalát. Siófok polgármestere fel is emelte ellenük a hangját.

Füred környékén, Csopakon megduplázódott az emberek száma, ez utóbbi település polgármestere szerint valódi "happening-hangulat" van, miközben többen azt hangoztatva érkeztek állítólag a nyaralójukba, hogy ne érintkezzenek másokkal, és ne terjedjen a fertőzés.

A túlparton, Siófokon is hasonló a helyzet. Ott már egyenesen odáig fajult a helyi nyaralótulajdonosok számának ugrásszerű növekedése, és a minden kérésnek, valamint saját és mások egészségének védelmét semmibe vevő magatartása, hogy dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere a város honlapján nyílt levélben kérte a siófoki nyaralók tulajdonosait, maradjanak inkább otthon.

" Tisztelt Nyaralótulajdonosok!

A koronavírus terjedése mindenki életét jelentősen megnehezíti, így a Siófokon élőkét is. Egyre növekvő teher hárul mind a lakosságra, mind pedig városunk önkormányzatára, és ez az elkövetkezendő időszakban csak súlyosbodni fog. A vírus okozta helyzet miatt visszatértek családjukhoz a vidéken tanuló középiskolások és egyetemisták, hazatértek a külföldön dolgozók, közben különféle módon kell óvnunk az időseket. Jelen állapotban a szolgáltatók sincsenek felkészülve tömegek fogadására és az egészségügyi kapacitások is végesek.

Tisztelettel kérem a Siófokon nyaralóval rendelkező ingatlantulajdonosokat, hogy mérlegelve a veszélyhelyzetet, felelősségteljes állampolgári magatartást tanúsítva ne utazzanak ide, és ne költözzenek siófoki nyaralóikba, hanem maradjanak lakhelyükön! Ezzel csökkentik annak esélyét, hogy nem tudván, fertőzöttek, új gócpontok kialakulását hozzák létre a meglévők mellett. Járványveszély idején távolmaradásukkal tudják leginkább redukálni saját maguk és a helyiek veszélyeztetettségét!

Kérem Önöket, hogy jelen helyzetben szíveskedjenek otthon maradni. Ezt most minél inkább betartják, annál előbb élvezhetik újra a vendégszeretetünket itt, Siófokon."

 

 

Forrás: hvg.hu / siofok.hu


Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.