A digitalizáltság Magyarországon erősen e-mail fókuszú

A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) fele szerint nem fontos a digitalizáció, 72 százaléka nem hajtott végre informatikai fejlesztést az elmúlt két évben - összegzi a T-Systems Magyarország csütörtökön Budapesten bemutatott reprezentatív kkv-kutatása, amely szerint ugyanakkor a digitális fejlesztés versenyelőnyt jelent.

Fejes Zoltán, a T-Systems kis- és középvállalati megoldásokért felelős vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón ismertette: a mintegy 800 magyarországi kkv-döntéshozóval készített kutatás szerint a cégek 25 százaléka költött az elmúlt 1-2 évben informatikai fejlesztésekre, 49 százalék a vállalkozása fejlettségét kielégítőnek tartja.

Kaszás Zoltán vezérigazgató rámutatott: a kkv-k gazdasági súlya jelentős a magyar gazdaságban, ezért digitális felkészültségük az egész ország versenyképességére kihat.

Fejes Zoltán kiemelte: a kutatás szerint a magyar kkv-k optimistán látják az iparáguk és a cégük jövőjét, 44 százalék érzi stagnálónak a helyzetét. Kitért arra, hogy a felmérés szerint a digitalizáltság Magyarországon erősen e-mail fókuszú. Ismertette: az ügyfelekkel való kapcsolattartáshoz 88 százalék telefont használ, 83 százalék e-mailt küld, míg a kkv-k 36 százaléka postai úton, illetve 69 százalék személyesen tartja a kapcsolatot az ügyfelekkel.

A többség, 46 százalék szerint a legfontosabb kihívás az üzletszerzés, 42 százalék a költséghatékonyságot emelte ki, a kapcsolatok javítását mindössze 13 százalékuk. A termékfejlesztést és a digitalizációval való lépés tartását 13-13 százalék nevezte kihívásnak. Kifejtette: a digitalizáció alacsony szintjére utal az is, hogy a kkv-k a számláikat még mindig nyomtatják és papír formájában iktatják, a teljesen papírmentes számlatárolás mindössze 7-8 százalékos. Online ügyfélszolgálattal, chat-es elérhetőséggel hatból egy vállalkozás rendelkezik. A kisvállalkozások negyede, de még a nagyobbaknak is csak a fele végzett online beszerzést az elmúlt egy évben - mondta, hozzátéve: hétből csak egy vállalkozás tartaná hasznosnak vállalata szempontjából az elektronikus beszerzés bevezetését, de még ők sem fizetnének ezért havi díjat. Céges honlapja minden második vállalkozásnak van - ismertette.

Elmondta, hogy a kutatásuk kitért az informatikai biztonságra is, ami 84 százalék szerint fontos, ahogy több mint 80 százalék az IT-eszközökön tárolt adatok biztonságát is fontosnak tartja. Ugyanakkor a legfrissebb verziójú, biztonságos szoftverek használata csak minden második megkérdezett számára fontos. Bár a cégek fontosnak tartják a biztonsági megoldásokat, a kiadásaikat megfontolják: 46 százalék alkalmaz ingyenes megoldást IT eszközök védelmére, 45 százalék a mobiltelefonra. A kkv-k 33-33 százaléka alkalmaz ingyenes megoldásokat az IT-eszközök és mobiltelefonok védelmére. Hozzátette: 75 százalék elégedett az informatikai infrastruktúrájával és az adatvédelemmel.

Fejes Zoltán rámutatott: a kkv-k vezetői alulértékelik a lehetséges informatikai veszélyeket, mindössze 19 százalék tartja veszélynek és 16 százalék tart adatvesztéstől. Szólt arról is, hogy Magyarországon a tízfős kkv-k közül csak minden második döntéshozó hallott az Európai Unió új általános adatvédelmi rendeletéről (angol rövidítéssel: GDPR), a 20 dolgozó feletti cégek vezetői közül pedig minden ötödiknek ismeretlen a rendelet. A kkv-k 46 százaléka szerint nem kell foglalkozni a GDPR miatti változásokkal, 19 százalék semmilyen változtatást nem tervez.

Kaszás Zoltán közölte: a csoport tavalyi döntésével a kkv üzleti szegmens kiszolgálása is a céghez került a nagyvállalati ágazat mellé. A nagyvállalati ágazatban kifejlesztett informatikai, távközlési megoldásokat a kkv-k részére is elérhetővé teszik.

Elmondta, a cégek túlnyomó része az üzletmenet folytonosságára koncentrál, a digitalizációt szükséges rossznak tekinti, miközben az a versenyképességet jelenti. A kkv-k digitális fejlesztése már az 1-2 fős vállalkozások számára is komoly versenyelőnyt jelenthet - mutatott rá.

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.