Mozgó kultúra a Dunán

A ’Rivers of Europe’ (RIVE) egy olyan kultúrákon átívelő összművészeti kezdeményezés, mely egy közös történelmen, kultúrán és értékeken nyugvó, de egy új regionális gondolatba ágyazott európai identitás kialakítását célozza. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Nemzetiségek barátsága

A RIVE fő célja, hogy kulturális párbeszédet kezdeményezzen Európa legkülönfélébb településeinek lakói között, hogy megoszthassák és kicserélhessék tapasztalataikat, tanulhassanak egymás múltjából és közösen építhessek egy új európai jövőt.  Európa kulturális sokszínűségét kihasználva az össznemzetit az összművészetivel párosítja: különböző művészeti ágakat és azok képviseletére különböző nemzetiségű művészeket von be projektjébe, akik 2014. augusztus végétől szeptember közepéig a folyók összekötő funkcióját kihasználva végighajóznak a Duna teljes hosszán. A munkafolyamat célja, hogy megszólaltassa a helyi közösségeket, feltárja azok kultúráját, a folyók felvetette kérdésekre válaszokat találjon bennük, melyet az erre a célra épített hajón egy előadás keretében, mintegy közös produktumként tár a közönsége elé.

Még elcsíphetjük a hajót

A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig tartó utazás során a hajó 35 nap alatt 1884 km-t tesz meg, fedélzetén 25 művésszel, akik 8 különböző országból érkeznek és 9 különböző ország 33 városában több mint 40 előadást tartanak.

A hajó augusztus 27-én érkezett Magyarországra, a táblázatban a további hazai kikötések helyszínei és időpontjai olvashatóak.

szeptember 3.

Szerda

 

Budapest

szeptember 4.

Csütörtök

16h

Dunaújváros

szeptember 5.

Péntek

 

Dunaújváros

szeptember 6.

Szombat

 

Baja

szeptember 7.

Vasárnap

 

Mohács

 

8 ország, 25 művész

A RIVE projektben résztvevő 8 országból (Ausztria, Bulgária, Lengyelország, Magyarország, Németország, Szerbia, Szlovákia és Olaszország) érkezett 25 művész előadása, egy éves közös munkájuk eredményét mutatja be.

A felkészülés során a programban együttműködő országok partnerszervezetei feleltek egy-egy művészeti ág (kortárs tánc, vizuális művészet, design és zene) vezetéséért. Feladatuk az volt, hogy kialakítsák a projekt művészi koncepcióját a „Folyók- a kultúrák összekötői- és a „víz, mint művészi alkotóelem” gondolatok mentén, illetve azokra reflektálva. Az előadás egyrészt a különböző régiók tapasztalatait, értékeit és válaszait, másrészt az egyes művészeti ágak interpretációit összegzi. 

Annak érdekében, hogy minél szélesebb közönségréteget tudjon megszólítani a projekt, az esti előadások mellett napközben különféle programok várják az érdeklődőket:

Részletes program:

16.00 – 19.00: Kiállító tér, videó installációk és információs pont a hajón

16.00-17.30: Kortárs tánc és beatbox workshop a városban

19:00-20:00 építészeti workshop

20:30 és 21:30: kortárs tánc és videó előadás

Forrás: Turizmus Online


Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén

Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén 

Európa első party-padel klubja érkezik a Szigetre.
Már tart a Hévíz Álommeló

Már tart a Hévíz Álommeló 

Javában zajlik a nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya.
A Duna újabb fővárosi partszakaszán lehet fürdeni

A Duna újabb fővárosi partszakaszán lehet fürdeni 

Nyitva az Árasztó-parti szabadstrand.
    Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján

Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján 

Július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont a Heart & Cherry Galéria pop-up kiállításnak, amely közel húsz kortárs magyar alkotó több mint ötven művét mutatja be.
Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul!

A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul! 

A nyári időszak a szabadságról, az utazásról, a vízparti élményekről és a felhőtlen kikapcsolódásról szól. Ilyenkor mindannyian arra vágyunk, hogy a mindennapi rutinunk a lehető legegyszerűbbé váljon, és semmilyen technikai akadály ne gátolja a mozgási szabadságunkat.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.