A fürdőkben is érezhető a magyarok nagyobb utazási kedve

A vakáció jót tesz a fürdőbevételeknek.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az iskolai szünettel párhuzamosan nő a magyar fürdők bevétele. Tavaly a
nyári szezon (június-július-augusztus) fürdőszolgáltatásokból származó
árbevétele átlagosan 3,4%-kal emelkedett az előző évhez képest. Több fürdő
hasonló emelkedésre számít az idei nyáron is, ám ez nagymértékben függ
attól, hogy a milyen lesz az időjárás - nyilatkozta Juhász Szabolcs, a
Magyar Fürdőszövetség főtitkára. Az év eddig eltelt időszaka bizakodva
tölti el a fürdőüzemeltetőket, a hazai lakosok nagyobb utazási kedve a
fürdőkben is érződik, így több fürdő a korábbi évekkel ellentétben kedvező
eredményekkel várja a nyári szezonban is a látogatókat.

Tavaly egyébként az előző évhez képest Kelet-Magyarország fürdői átlagosan
1,6%-kal növelték árbevételüket, a Dunától nyugatra található fürdők 7%-kal. Budapest és az agglomerációjában található fürdők árbevétele 3,9%-kal
emelkedett. A nyári szezon forgalmának leginkább kitett fürdők az ország
keleti felében találhatók, ahol a nyári bevétel aránya meghaladta a
68%-ot, míg a Budapesten és agglomerációjában található fürdők bevételének
48,9%-a koncentrálódott a nyári időszakra.

Tavaly a nyári szezonban (júniustól augusztusig) 5,7 millió vendéget fogadtak a
kutatásban résztvevő fürdők. A szervezet főtitkára az idei szezonban is
hasonló eredményre számít, ugyanakkor kedvező időjárás esetén ez a szám
tovább növekedhet 2-3%-kal.

A Fürdőszövetség 36 tagja körében végzett felmérés kimutatta azt is, hogy
2013 nyarán átlagosan a fürdőszolgáltatások árbevételének 11%-át fedezték
SZÉP Kártyával, az átlagot Budapest és agglomerációja rontotta 7,6%-os
átlagértékkel, míg az ország további fürdői árbevételük 12,3-13,5%-át
fedezte a SZÉP Kártya forgalma. Juhász Szabolcs szerint ez a szám
idén akár növekedhet is, hiszen az emberek egyre jobban ismerik a SZÉP Kártya
funkcióit. Mindezt bizonyítja az is, hogy 2013-ban 20,8%-kal növekedett a
SZÉP Kártya-felhasználás a fürdőkben, mely az idei év első 5 hónapjában
tovább emelkedett, köszönhetően a május végén lejáró korábbi befizetések
felhasználására történt ösztönző kampánynak is.


Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén

Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén 

Európa első party-padel klubja érkezik a Szigetre.
Már tart a Hévíz Álommeló

Már tart a Hévíz Álommeló 

Javában zajlik a nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya.
A Duna újabb fővárosi partszakaszán lehet fürdeni

A Duna újabb fővárosi partszakaszán lehet fürdeni 

Nyitva az Árasztó-parti szabadstrand.
    Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján

Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján 

Július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont a Heart & Cherry Galéria pop-up kiállításnak, amely közel húsz kortárs magyar alkotó több mint ötven művét mutatja be.
Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul!

A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul! 

A nyári időszak a szabadságról, az utazásról, a vízparti élményekről és a felhőtlen kikapcsolódásról szól. Ilyenkor mindannyian arra vágyunk, hogy a mindennapi rutinunk a lehető legegyszerűbbé váljon, és semmilyen technikai akadály ne gátolja a mozgási szabadságunkat.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.