A hagyományokra építik a turizmust a vanyarci haluskások

Vanyarc jövőképének alakításában fontos szerepet kap az idegenforgalom – mondta a Turizmus Online-nak Nedeliczki Teréz, a Nógrád-Hevesi Szlovák Régió vezetője, helyi népművelő. Ezért olyan vonzó fejlesztéseket terveznek, amelyekkel még jobban felkelthetik a vendégek érdeklődését a község iránt.

A Cserhát lankáin, erdőkkel körülvett völgyben fekvő Vanyarc magyar és szlovák anyanyelvű település. Az idősebb lakosok ma is gyakran szlovákul beszélnek. Ezen a régi településen valaha sokkal több volt az erdő, mint ma, így fából építették a házakat és a templomot is. A török megszállás időszakában azonban teljesen elpusztult a falu. Az 1700-as évek elejétől több szakaszban Vanyarcra is szlovák családok települtek.

Többféle nevezetességben gyönyörködhetnek

A községet a Vanyarc-patak szeli ketté, amelyet több kis híd – ulicska – köt össze. A falut manapság egyre több turista keresi fel. Ezt elsősorban a szép természeti környezetének, a csendnek, a nyugalomnak, a jó levegőnek köszönheti. Ezek mellett a látnivalók is érdekesek, amelyeket nemrég helyi értéktárba foglaltak össze.

Vanyarc kiemelkedő látványossága a Szlovák Tájház és Alkotóház, valamint a Viselettörténeti Babagyűjtemény. Ez azért különleges, mert bemutatja a helyi népviselet kicsinyített mását több mint 100 év távlatában, eredeti textíliák segítségével. De megtalálható itt a hazai nőképzés kiemelkedő alakjának, Veres Pálné Beniczky Herminnek egykori kúriája. A parkjában látható az úgynevezett Madách hársfa, mely alatt Madách Imre részleteket olvasott fel az akkoriban készült nagy művéből, Az ember tragédiájából Hermin asszonynak és a családjának. A temetőben található a Veres család sírhelye, amely a Nemzeti Sírkert része. Emellett a vendégek a felújított evangélikus templomot is megcsodálhatják. Vanyarc a Mária Út része, amelyet a faluban létrehozott Mária-pihenőkert is reprezentál. Ugyanakkor a közösség tagja a Palóc Út Kulturális és Klaszter Egyesületnek is, amelyet tábla hirdet Vanyarc központjában. Ehhez az egyesülethez közel félszáz település csatlakozott Nógrád és Heves megyéből, illetve a szlovák határon túlról is.

A falu közepén, dombon emelkedik a Millenniumi Emlékpark, melynek a közelében új játszóteret alakítottak ki. Mellette pedig a közösségi rendezvények színhelyét találni a szabadtéri színpaddal. Vanyarc legjelentősebb kézművesei a Ferenczi család tagjai, akik magas színvonalon foglalkoznak a tojáspatkolás mesterségével, amit számos elismerés és kiállítás is bizonyít. Szintén érdekes és látványos a helyi ősmaradvány és kőzetkiállítás is, amely igazi kuriózum.

A brindzás haluskától a fahéjas túrós lepényig

Vanyarcon jelenleg tavasztól őszig idényjellegű szálláshelyeken várják a vendégeket, főleg magánházaknál fogadják a turistákat.

Az érkező vendégek természetesen megkóstolhatják a helyi étkeket – készüljenek ezek a község konyhájában vagy a helyi vállalkozó szolgáltatásával, esetleg a Rozmarín Hagyományőrző Együttes asszonyainak keze által. Ők ugyanis szívesen főznek és sütnek például olyan specialitásokat, mint a fahéjas-cimetes-túrós lepényt, vagy a pampuskát – kelt fánkot –, a brindzás vagy juhtúrós haluskát, káposztás sztrapacskát.

Nedeliczki Teréz érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy Vanyarcon a történelmi és a természeti értékek mellett erősen él a szellemi és a tárgyi folklór, és ápolják a hagyományokat is. A legnevezetesebb turisztikai eseményük évről évre a már hagyományos Haluskafesztivál, amelyet idén is szeptember második szombatján tartottak. Ez a fesztivál ma már országos hírű rendezvény, amelyet a helyi önkormányzat le is védetett. Ilyenkor sztrapacskafőző-versenyt tartanak, folklórműsorokat és gyerekprogramokat, kézműves vásárt és foglalkozásokat, sétakocsikázást szerveznek, de bemutatják a helyi látnivalókat is.

Természetesen a bakancsos turistákat is szívesen látják a helybeliek, akik gyalogosan járják be a 15 kilométer hosszúságú, kitáblázott Széncinege Tanösvényt, mely szinte párhuzamosan halad a szintén kijelölt Mária Úttal, a béri Andezit-ömlésig. A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében minden évben megtartják a Pünkösd vasárnap délután című programjukat a tájház udvarán. Erre a találkozóra a vanyarciak mellett szívesen érkeznek a faluból elszármazott vendégek is családtagjaikkal. A tájházat folyamatosan karbantartja és újítja a helyi szlovák nemzetiségi önkormányzat. Az udvarán jelenleg kis színpadot építettek a rendezvényeknek, korábban pedig pályázati támogatással egy szabadtéri kemencét is kialakítottak.

Az utóbbi években két modern játszótérnek is örülhetnek a vanyarciak, valamint megújult a könyvtár és a művelődési ház is. Az érkező turisták nemcsak a faluban szervezett sétákon vehetnek részt, hanem igény szerint sportolhatnak is. Kipróbálhatják a tavaly megnyitott műfüves focipályát, amelyet azóta sokan megkedveltek és folyamatosan használják.

Felújítások, téliesített szálláshelyek

A következő időszak turisztikai fejlesztéseiről megtudtuk, hogy egy községi bemutatóhely létrehozására pályáznak. Ott lesz a patkolt tojások múzeuma és a Haluska ház. Azt tervezik, hogy a kézművesek termékeit mutatják be és gasztronómiai rendezvényeket is tartanának itt a jövőben. Emellett az elképzelések között az is szerepel, hogy a falu központjában lévő szabadtéri színpadot felújítják, és a vanyarci barokk műemlék Dessewffy-kastélyt rendbe teszik. A kastélyban különböző érdekes és egyedi kiállításokkal csalogatnák a turistákat. Ezek mellett az önkormányzat a községháza tetőterében levő turisztikai szálláshelyet téliesíteni szeretné. Ez az elképzelés annak érdekében született, hogy a fejlesztéssel az esztendő minden évszakában fogadhassák a Vanyarcra látogató vendégeket.


Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.