A hazai idegenvezetők súlyos helyzetére már a nemzetközi média is felfigyelt

Egy évvel ezelőtt kezdődtek Magyarországon a koronavírus-járvány miatt bevezetett, idegenforgalmat és a vendéglátást erősen sújtó korlátozások. A kormány több-kevesebb sikerrel próbálta támogatni a bajba jutott vállalkozásokat és egyéni vállalkozókat, de ebből a segítségből valahogy mindig kimaradtak az idegenvezetők.

Az ágazatnak most márciusban megítélt adóelengedés volt az első olyan kedvezmény, ami könnyített volna a helyzetükön, adja hírül az euronews.com nagyközönségi portál.

"A legutóbbi közlönyben, múlt pénteken lehetett olvasni, hogy egy hónapra elengedik a KATÁ-t, mármint ebben benne volt a mi TEÁOR-számunk is, ami ezért nem igazi támogatás, mert már egy éve nem tudjuk fizetni, mert hogy nincs miből", mondta az Euronewsnak Deák Judit, a Magyarországi Idegenvezetők Egyesületének (MIE) elnöke.

 
Magyarországon mintegy 15 ezer bejegyzett idegenvezető van, ebből nagyjából négyezren aktívan dolgoztak a járvány miatt bevezetett korlátozásokig. A MIE tavaly óta próbál támogatás szerezni a munkájukat vesztett idegenvezetőknek, ám a kormányzat részéről erre mindig az volt a válasz, hogy ilyen támogatás már létezik.
"Csak az ágazaton belül az idegenvezetőket mindig kihagyták", mondta Deák Judit.

A kormány közben újabb segítséget jelentett be a vendéglátó és az idegenforgalmi szektornak: az ágazatban dolgozók március 8-ától kedvezményes hitelt igényelhetnek.

De a magyarországi idegenvezetők ebből is kimaradtak, az Európai Unió tagállamaiban egyedül Magyarországon nem jutottak támogatáshoz az ebben az ágazatban dolgozók.

Forrás: Euronews


Ingyenes kresz suli a Városligetben

Ingyenes kresz suli a Városligetben 

1400 gyermek tanulhatja meg a biztonságos közlekedés szabályait a nyáron.
Különleges izlandi koncert és drón nap a repülőmúzeumban

Különleges izlandi koncert és drón nap a repülőmúzeumban 

Inspiráló történetek, múzeumok éjszakája és érdekes bemutatókkal készülnek az idei nyári szezonra.
Erdőlátogatási tilalom a teljes Gemenci erdőben

Erdőlátogatási tilalom a teljes Gemenci erdőben 

A rendelkezés 2024. június 14-30. között érvényes.
Átadták az üzleti turizmus kiválóságait elismerő Business Excellence díjakat

Átadták az üzleti turizmus kiválóságait elismerő Business Excellence díjakat 

Tíz kategóriában meghirdetett felhívásra 62 pályamunka érkezett.
Kihagyhatatlan kulturális ziccerek a Múzeumok Éjszakáján

Kihagyhatatlan kulturális ziccerek a Múzeumok Éjszakáján 

Közel 450 intézmény mintegy 2500 programmal készül június 22-ére.
Lerántják a leplet egy felemelő sporteseményről

Lerántják a leplet egy felemelő sporteseményről 

Az egész világot megmozgató futball seregszemlére  a Pont Csopak is méltó módon készül.
Pokrócos utazó fesztivál rejtett kincsekkel

Pokrócos utazó fesztivál rejtett kincsekkel 

A Balaton Piknik a Tihanyi-félszigetre érkezik.
Személyre szabja az ügyfelek védelmét az Erste

Személyre szabja az ügyfelek védelmét az Erste 

Az emberközpontú bankolás filozófiáját követve az egyéni költési szokásokhoz igazodó, napi maximális limitet állít be lakossági ügyfeleinek az internet- és mobilbankos (George Web és George App) átutalásokhoz az Erste.
Ilyen lett  megújult zarándokközpont - képekkel

Ilyen lett megújult zarándokközpont - képekkel 

Családbarát turisztikai hellyé vált Mátraverebély-Szentkút: hivatalosan is átadták a római katolikus nemzeti kegyhely új létesítményeit.
Focilázban ég a Városháza pop-up parkja

Focilázban ég a Városháza pop-up parkja 

Szombaton, június 15-én, 15 órakor lép először pályára a magyar válogatott, és lehet szurkolni a csapatnak a belváros szívében, a Károly körútnál, a Városháza pop-up parkban.