A magyar piacon is debütál a Google két új utazási terméke

Főhet az utazási irodások feje: két olyan eszköz debütál hamarosan a magyar piacon, amelyek révén jelentősen erősíti pozícióját az online utazási szolgáltatások piacon a Google.

Videókonferencia keretében mutatta be két új, hamarosan Magyarországon is debütáló szolgáltatását a google. A Destinations az egyik új eszköz, amely október elejétől érhető el magyar változatban is. A program segítségével tippeket, ötleteket kapunk arra vonatkozóan, hová, mikor és mennyiért utazzunk el. 

Megadhatjuk, hogy mekkora összeget szánunk az utazásra és azt is beírhatjuk, hogy mi érdekel elsősorban – például a kultúra vagy a természet. Láthatunk egy-egy időszakra, például egy hétre vonatkozó szuper ajánlatokat. Aki utánaolvasna egy-egy ország vagy úti cél látnivalóinak, az is megtalálja az oldalon. Az országok és a városok esetében a legnépszerűbb nevezetességeket külön listázza az oldal.

Aki több várost is kombinálna egy körutazás során, az számos népszerű útvonal-ötletet is végignézhet. Egy hét éjszakás portugál körútnál például tippeket kapunk arra vonatkozóan is, hogy melyik nap hol szálljunk meg és mivel utazzunk az egyes megállók között. Az egyes városok esetében is kapunk tippeket arra vonatkozóan, hogy milyen látványosságokat ne hagyjunk ki semmiképpen. Ha rugalmasak vagyunk az odautazás időpontját tekintve, akkor azt is megtudhatjuk, mikor a legideálisabb felkeresni az adott települést.

A városokban többféle szálláslehetőséget is felajánl a program, és azt is megmutatja, hogy mennyit spórolhatunk, ha pár nappal vagy héttel előbb mennénk. A Travel + Leisure egyszerűen „digitalizált utazási irodának” minősíti a google Destinations termékét, amely megítélésük szerint gyors, naprakész és „félelmetesen intuitív”. És valóban, a program vissza fog emlékezni korábbi kereséseinkre és foglalásainkra, és eleve a mi felhasználói igényeinkre szabott opciókat fog felajánlani.

{youtube|id=EnlsEyN7qmw}

A másik új termék a Google Flights kapcsolódik a Destinationshöz, ugyanis miután eldöntöttük, hová és mikor akarunk utazni, a „nagy testvér” felajánl nekünk több opciót is arra vonatkozóan, hogy milyen légi járattal jussunk el oda. A kiválasztás legfőbb szempontja az ár, ugyanakkor a Best flights opcióval olyan lehetőségeket is ajánl a program, amelyek nem a legolcsóbbak, de mondjuk a legkényelmesebbek, mert nem kell átszállni, esetleg ideális az átszállási idő.

Arra is lehetősége van a keresőnek, hogy kiszűrjön olyan légitársaságokat, amelyekkel nem akar utazni, kizárhat alkalmatlan időpontokat is, például hajnali indulást vagy késő esti érkezést. Külön lehet keresni légitársasági szövetségekre is, és a rendszer fapados járatokat is megjelenít. Arról is kapunk információt, ha az adott járat rendszeresen késik.

Ha azt szeretnénk látni, hogy az ár hogyan változik 1-2 nappal korábbi vagy későbbi indulás és érkezés esetén, arra is lehetőség van egy mozdulattal, nem kell külön ablakokat nyitni a kereséseknek. Arra is van lehetőség, hogy hosszabb időszakok történelmi áradatait is láthassuk, így el tudjuk dönteni, érdemes-e még várni arra, hogy valamikor lejjebb menjenek az árak.

Amennyiben az érdeklődő kiválasztotta a neki megfelelő járatot, a foglalásra már nem a google felületén, hanem vagy a légitársaság saját honlapján vagy valamelyik online foglalási oldalon kerül sor.

A Google mindkét új utazási terméke elérhető mobilváltozatban is. 

{youtube|id=-hffP2vr1Jk}


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.