A magyarok egyharmada tervez idén külföldi nyaralást

A GfK 2016 márciusában egy reprezentatív kutatás keretében mérte fel a külföldi nyaralással kapcsolatos terveket.

A felmérés szerint az internetező 15–69 éves magyarok 33 százaléka tervez 2016-ban külföldi nyaralást, ezzel szemben 57 százalék vélte úgy márciusban, hogy legfeljebb belföldi helyen pihen – ha eljut nyaralni. Tízből egy megkérdezett még nem tudott határozott választ mondani a nyári külföldi utazásról.

Az első negyedév végéig az internetező 15–69 éves magyarok eddig átlagosan 3,5 napot vettek ki szabadságként a 2016-os éves keretből. Ugyanakkor a netezők 26 százaléka még egyáltalán nem használt fel szabadságot az idei évben, vélhetően ők a nyári időszakra tartalékolják a szabadnapokat. 27 százalék a hosszú hétvégéket toldhatta meg 1-2 pihenőnappal, miközben majdnem minden második internetező volt legalább 3 napra szabadságon március végéig.

A külföldi nyaralás népszerűbb a 30 évnél fiatalabbak körében – 43 százalékuk tervez utazást –, tízből ketten pedig még nem döntöttek e kérdésben. Ezzel egyidejűleg a 30-49 évesek körében a külföldi utat tervezők aránya csak 36 százalék, az 50 évnél idősebbek körében pedig tízből ketten terveztek márciusban külföldi utat.

A függetlenek körében tízből 4-5 személy számol külföldi kikapcsolódással, miközben a házasok körében tízből csak hárman terveznek utazást határon túli célállomásra.

Az internetes utazási kampányokat érdemes nagyobb részt a fővárosi vagy megyeszékhelyeken élő internetezőkre optimalizálni, ugyanis körükben 43 százalék az utazók aránya, ezzel szemben a falusi internetezők körében csak 24 százalék. Ez utóbbi csoportban háromból ketten nem akarnak vagy nem tudnak elutazni külföldre 2016 nyarán.

Az idegen tájakat a diplomás internetezők tervezik felfedezni inkább, a végzettség csökkenésével a külföldön töltött nyaralási szándék is gyengül, mindez vélhetően összefügg a diplomás csoport magasabb jövedelmi szintjével is.


Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.