A Neckermann bemutatta 2016 évi nyári katalógusait

Nagy a piaci verseny és 2016-ban várhatóan nehéz, kihívásokkal teli évnek néznek elébe - hangsúlyozta dr. Békefi Veronika, a NUR Neckermann-utazás Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, a cég elmúlt hét végén Egerben tartott kétnapos partneri találkozóján. - Ezért a Thomas Cook csoport tagjaként továbbra is azon dolgoznak, hogy utasaik igényeit és elvárásait szem előtt tartva fejlesszenek és szolgáltassanak.

Nagy érdeklődés kíséretében, a Szépasszonyvölgyben levő négy csillagos Hotel Villa Völgyben tartott találkozón az igazgatónő a hazai meghívottakon kívül a spanyol és a horvát vendégeket is köszöntötte, akik szintén részesei voltak az eseménynek. Azt is elmondta, hogy partnereikkel szoros kapcsolatban tevékenykednek tovább és igyekeznek igazodni a változó körülményekhez. Változatlanul az a céljuk, hogy szívvel, lélekkel, magas színvonalon szolgálják ki ügyfeleiket. Ezért jövőre többet kell nyújtaniuk, hogy a vevőik elégedettek legyenek. Kiemelte: fő törekvésük, hogy olyan úti célokat ajánljanak, amelyek a lehetőség szerint biztonságosak. Ennek érdekében ma már fokozott ellenőrzésekre kell felkészülni - tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy a körülöttünk levő világ gyors tempóban változik, ezért nagyon fontos, hogy az utasok megfelelő biztosítást kössenek és körültekintőek legyenek. Ebben is igyekeznek a segítségükre lenni. Munkájukban lényeges a rugalmasság, ami azt jelenti, hogy nincs állandóság, emiatt mindenre fel kell készülniük.

 

Azt is jelezte, hogy 2016-ban, 175 éves lesz a Thomas Cook csoport, - amelynek tagja a Neckermann is - és maximális támogatást nyújt a munkájukhoz. Ez pedig versenyelőnyt jelent széles kínálattal és képviselettel. A Neckermann egyébként fontos szervezetfejlesztést valósít meg, melynek középpontjában az ügyfeleinek gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálása áll. Ezért jó irodaként nem felejti el a jó partnereit.
Az ügyvezető igazgató a továbbiakban arra is kitért, hogy a repülőstől, a hajós utakon át a buszos, illetve a nyaralási ajánlatoktól a a sport programokig széleskörű palettát kínálnak vendégeiknek. Ám igen fontosnak tartják, hogy abban is segítsék őket, ha egyik úti célból a másikba szeretnének átfoglalni. Ezzel még több rugalmasságot - flexibilitást - nyújthatnak a vevőiknek. A szervezeti fejlesztéseikkel a megbízhatóságot, az átláthatóságot, a minőségi szolgáltatásokat segítik elő. Törekvéseiket jól szimbolizálja az új logójuk is.

 

A Turizmus Online érdeklődésére dr. Békefi Veronika ügyvezető igazgató elmondta, hogy 2015. a Neckermann életében fontos év volt. Jól felkészültek a munkára és igyekeztek alkalmazkodni a változásokhoz. Ebben az esztendőben közel százezer vendéget szolgáltak ki a saját termékeikből, komplex csomagajánlataikból. Pozitív a mérlegük és több mint 10 milliárd forint értékű forgalmat bonyolítottak le. Jövőre pedig több új szolgáltatással jelentkeznek.
A bevezető gondolatok után Kálmán Péter a cég marketing vezetője ismertette a résztvevőkkel a partnertalálkozó programjait. A vendégek megkapták és megismerhették a Neckermann 2016 évi nyári katalógusait. Ezek a repülős utakat különféle úti célokkal, szállásajánlatokkal és további fontos információkkal tartalmazzák. A vendégek hat csoportba szerveződve játékos ismertetők keretében győződhettek meg a Rixos a Sunrise, valamint a Thomas Cook Hotels, a Spanyol Idegenforgalmi Hivatal, a Club Med, és a Neckermann ajánlatairól.

Ezután a konferencia résztvevői sétát tettek Eger neves borászati, gasztronómiai és kultúrális helyén a Szépasszonyvölgyben, ahol nemes nedűket is kóstoltak. Az esti ünnepélyes vacsora színvonalát pedig zongorajáték és szórakoztató műsor emelte. A zárónapon Eger belvárosával és a karácsonyi vásárral ismerkedtek meg a résztvevők.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.