A sikeres vidéki turizmusfejlesztéshez ismerni kell az értékeinket

Sikeres gazdaságfejlesztés, illetve sikeres vidéki turizmusfejlesztés csak ott képzelhető el, ahol mindezt van mire építeni – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára szerdán a Győr-Moson-Sopron megyei Ikrényben, a Múlttal a jövőért című program zárókonferenciáján.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Szakáli István Lóránd úgy fogalmazott, hogy csak azok a közösségek lesznek sikeresek, ahol van mit megmutatni, ehhez azonban először számba kell venni, hogy mik az értékeink, mik a büszkeségeink. Ehhez a legjobb alap a 2012-ben elfogadott nemzeti hungarikumokról szóló törvény - mondta. Hozzátette: a törvény elfogadása „fontos lépés volt”, mert az a cél, hogy a helyi értékeink az őket megillető helyet foglalják el mindennapjainkban.

Ahhoz, hogy a reális önbecsülésünkhöz való utat megtaláljuk, elfoglaljuk helyünket Európában és a világban, fontos tisztában lennünk azzal, hogy mit nyújtottunk, mit nyújthatunk még Európának és a világnak – fogalmazott.

A helyettes államtitkár elmondta azt is, hogy a kormány már elfogadta, s reményei szerint az országgyűlés is napokon belül elfogadja a hungarikum törvény módosítását.

A határon túli magyarokat is megszólítanák

Elmondta, a módosításokkal az eddigi tapasztalatokat építik be a törvénybe. Példaként említette, hogy a hatályban lévő jogszabály „nem hordozta magában azt az üzenetet, hogy egy olyan nemzeti törvényről van szó, amely nemcsak a magyarországi magyarságról, hanem világszerte az egész magyarságról szól”.

Kifejtette, a törvénnyel a „határon túli közösségeket nem sikerült kellően megszólítani és bevonni őket abba a munkába, amelynek magyarországi eredménye siker”.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy ötszáz település alkotta meg helyi értéktárát, emellett minden megyében és a fővárosban is megalakultak a megyei értéktárak.

A Múlttal a jövőért című projekt elsődleges célja a Rábcatorok kistérséget alkotó, illetve azzal együttműködő 18 településen a helyi értékek megtalálása, azok megismertetése.

A tavaly nyár végén indult projektben például tíz településen helyeztek ki információs táblákat a helyi értékekről, tíz egységes arculatú pavilont készítettek, ahol a rendezvényeken a helyi termékeket tudják majd kínálni. Emellett rendezvényeken mutatták be, hogy a később kialakítandó kapcsolódási pontokat hogyan tudja a terület a turizmusban és a gazdaságfejlesztésben közösen erősíteni.

A projekt száz százalékos támogatottsággal, mintegy ötvenmillió forintból valósult meg.

Forrás: MTI


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.