Két szakmai szervezet szerint előnyös a turizmusfejlesztési hozzájárulás

Előnyös a turisztikai szervezetek szerint a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás bevezetése 2018-tól az áfakulcs 5 százalékra csökkentésével együtt, mivel a bevételeket kizárólag turisztikai fejlesztésekre lehet használni.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Ahogy arról a Turizmus Online-on is beszámoltunk, a jelentős áfacsökkentés mellett egy új adónem bevezetését is elfogadta az Országgyűlés, eszerint 2018-tól 4%-os turisztikai fejlesztési hozzájárulást kell fizetniük a vállalkozásoknak, amely csak a turizmust értintő fejlesztési célra fordítható. Az új adónemet a javaslat indokolása szerint minden olyan, étkezőhelyi vendéglátásban étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom után kell majd megállapítani, bevallani és megfizetni, amely 2018. január 1-től 5 százalékos áfa mértékkel adózik. A témáról és az áfacsökkentésről ide kattintva olvashat bővebben.

Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke kiemelte: az intézkedések javítják a jövedelmezőséget, a megtakarításokat béremelésre is tudják fordítani a vállalkozások, mivel az ágazat súlyos munkaerőhiánnyal küzd. A szövetség javaslata szerint a többletbevételeket főként beruházásokra kell fordítani, ezáltal javulni fog a vendéglátás helyzete. Megjegyezte, hogy a befolyó bevételek felhasználásának részletes rendszerét még nem ismerik, de azt várhatóan turisztikai marketingre és promóciókra fogják költeni.

A tervezett hozzájárulás bevezetése megfelel szövetség által korábban kidolgozott üzleti modellnek - mondta, hozzátéve: ezt a szállodák esetében is célszerű lenne bevezetni.

Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) elnöke szintén hasznosnak értékelte a tervezett turizmusfejlesztési hozzájárulást. Ezt az áfacsökkentéssel együtt két éve a szállodaszövetséggel már közösen javasolták - húzta alá. Gál Pál Zoltán szintén a hozzájárulás kiterjesztését tartaná fontosnak a szállodákra, ahogy az áfakulcs csökkentését is.

Hozzátette: problémát okoz, hogy az áfacsökkentés csak a kereskedelmi vendéglátásra vonatkozik, a közétkeztetésre pedig nem, ennek egységes kiterjesztését próbálják elérni év végéig.

A parlament által elfogadott adótörvények egyik pontja új hozzájárulást vezet be 2018-tól: a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulásból befolyó bevételeket kizárólag turisztikai fejlesztésre lehet használni.

Hozzájárulást az étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom után kell megfizetni, ebben a körben csökken az áfa 2017-től 27 százalékról 18 százalékra, majd 2018-tól várhatóan 5 százalékra. A hozzájárulás alapja a szolgáltatás áfa nélküli ellenértéke, mértéke 4 százalék. Az összeget az önadózás szabályai szerint kell megállapítani és bevallani.

Forrás: MTI / Turizmus Online


Százéves a tihanyi levendulás– új kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás– új kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.