Adománygyűjtő akció a Bazilika800 emlékév végén Pannonhalmán

November 11-17. között Szent Márton emléknapjához kötődő programsorozattal zárult a Bazilika800 emlékév. A szerzetestemplom középkori felszentelésének 800. évfordulóját a bencés rend egész évben gazdag lelkiségi és kulturális programokkal ünnepelte.

Az emlékév záróakkordjaként a Pannonhalmi Főapátság és a Pannonhalmi Bencés Gimnázium közös adománygyűjtésbe kezdett – az akcióval a Máltai Szeretetszolgálat szakmai vezetésével megvalósuló Felzárkózó Települések Programban (FETE) részt vevő Kerecsend és Nagydém rászorulóit támogatják. A karácsonyig tartó akcióhoz bárki csatlakozhat. 

A pannonhalmi bencés monostor alapítása Géza fejedelemhez kötődik, akinek fia, Szent István király a templomot és a bencés rendet a savariai születésű, az ellenségén fegyvertelenül is győzelmet arató Szent Márton püspök védelmébe ajánlotta.

Az államalapítás idején épült első bencés monostor egy tűzvész következtében elpusztult, a ma is álló bazilikát azonban a pannonhalmi bencések tehetséges és kiváló szervezőkészséggel megáldott vezetője, Uros apát építette újjá. A bazilikát 1224-ben szentelték fel, az esemény 800. évfordulóját pedig egész évben lelkiségi, kulturális és turisztikai programokkal ünnepelte a Pannonhalmi Főapátság. 

A novemberben záruló emlékév során összesen 9 liturgikus eseményt, 6 nagyobb – köztük több, szinte egész évben látogatható – kiállítást, 14 zenei programot, 4 konferenciát és találkozót, valamint 10 rendhagyó tárlatvezetést tartottak.


Fotó: Pannonhalmi Főapátság

Az idén immár negyedik alkalommal rendezte meg a Pannonhalmi Főapátság a Nemzetközi Ökumenikus Konferenciát, amelynek díszvendége Rowan Williams nyugalmazott canterbury érsek volt.

Az évfordulót számos kulturális esemény kísérte.

A 800 éves bazilika időtávlatát egy 100 éves emberek portréit bemutató, különleges kiállítással igyekeztek közelebb hozni az érdeklődőkhöz, míg Az Én bazilikám címmel 10 alkalmas, egyedülálló építészet- és művészettörténeti sétát szerveztek, amely egyben mély spirituális élményt is kínált a vendégeknek.

Az emlékév zárását Szent Márton püspök emléknapjához kapcsolódóan november 11-17. között tartották. A programok november 11-én hétfőn ünnepi szentmisével kezdődtek, amelyen a pápai ukrajnai békemissziós követe, Matteo Maria Zuppi bíboros hirdetett igét, majd pénteken a Szent Márton-díjak átadásával folytatódtak, végül november 17-én Az Én bazilikám vezetéssel zárultak.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.