Az eddigi egyik legnagyobb kincsleletre bukkantak Békés megyében

Több mint 640 érméből álló leletre bukkantak az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeum munkatársai márciusban Tótkomlós határában. Az érmék között vannak Árpád-kori fizetőeszközök, friesachi denárok és egy angol penny is - hangzott el kedden a múzeumban tartott sajtótájékoztatón.

A kincsleletről az amatőr helytörténészként és fémkeresős munkatársként dolgozó Kerekes György olvasott egy 1926-os Szegedi Dolgozatok nevű kiadványban. Egy 1800-as évek végéről származó kataszteri térkép alapján beazonosította a kincs lehetséges helyét, és a múzeum munkatársaival, valamint nyolc fémkeresővel közösen - a Körös-Maros Nemzeti Park engedélyével - rábukkantak a 644 érméből álló leletre - számolt be Rózsa Zoltán, a múzeum igazgatója.    

Bíró Gyöngyvér régész elmondta: a 620 friesachi denár mellett II. Géza 22 érméjét, egy III. István-korabeli érmét és egy angol pennyt találtak, amely a Robin Hood-legendából ismert I. (Földnélküli) János angol király idejéből származik.    

A Karintiából származó friesachi ezüstdenárok a 12.-13. században gyakori fizetőeszközök voltak, angol pennyt pedig Magyarországon mindössze körülbelül harmincat találtak, ezért az igazi ritkaságnak számít - tette hozzá.    Kerekes György beszámolt arról, hogy az Eperjesy Kálmán által írt 1926-os cikkben olvasható, hogy két helyi parasztember 1919-ben, szántás közben bukkant az érmékre. Vélhetően 400-450 darab érmét találtak, azt felosztották egymás között.

Egyiküknél házkutatás során 231, másikuknál 4 darab érmére bukkantak. Mivel a leletet jelenteniük kellett volna, a cikk írása idején büntetőeljárás zajlott ellenük - mondta Kerekes György. Bíró Gyöngyvér hozzátette: a lefoglalt 235 érme vélhetően a szegedi, vagy a Nemzeti Múzeum tulajdonában van, azoknak a pénzérméknek a sorsa, amelyeket addig eladtak a parasztok, felkutathatatlan.    

A leírás szerint "egy pénzzel telt fazekat vetett felszínre" az eke, azonban feltehetően csak az edény felső részét érhette el a szántás mélysége, így találhatták meg a kincs maradványát az orosházi múzeum emberei 98 évvel később.

A pénzek jó állapota és jelentős ezüsttartalma alapján valószínű, hogy az érméket hosszabb idő leforgása alatt, s alapvetően ezüst mivolta miatt halmozták fel. A kincset az 1240-es években, a tatárjárás idején rejthették el a Kopács-pusztán - fűzte hozzá a régész.    

A Békés megyében valaha talált kincsleletek közül ez a legnagyobb - húzta alá Bíró Gyöngyvér. Rózsa Zoltán elmondta, az érméket most dolgozzák fel, de a jövőben a múzeumban szeretnék kiállítani, és tudományos cikkeket is írnak majd.

Május 13-án az aktuális kutatásaikról rendeznek konferenciát, ott bemutatják az érdeklődőknek a leletet.     Hozzátette: a múzeum két éve kötött együttműködést kilenc fémkeresős civillel, azóta 14 ezer darab érmével és használati tárggyal bővült a múzeum állománya.

Forrás: MTI


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.