Az idegenvezetés nem csak egy szakma, hanem hivatás

Azoknak az idegenvezetőknek, akik nem helyezkedtek el más szakmában, nehéz  a mindennapi élet. Nem tűnik valószínűnek, hogy az államtól a közeljövőben kapnak támogatást, így a váltáson kívül a kreativitásuk segítheti munkához őket. Ebben jár elöl jó példával Sümeghy Gyöngyi idegenvezető.

„A holtszezon után, márciusban kitört itthon a pandémia-helyzet és nem volt megbízás, nem volt semmi munkám,”-meséli Sümeghy Gyöngyi, majd folytatja: „nem csak bennünk idegenvezetőkben, az emberekben is megvolt a vágy arra, hogy valami történjen, élményhez jussanak”

Az idegenvezető Sopronban él, és mivel utazni nem nagyon lehetett, ezért ott, a hűség városában tervezett tematikus sétákat, olyanokat, amik a helyieknek is érdekesek lehetnek. Egy ilyen tematikus túrán, mint amilyen a „Fény” nem esik szó a város nevezetességeiről, nem egy klasszikus bemutatás, városnézés zajlik. Facebookon élőben tervezte közvetíteni ezeket a túrákat -Így született meg a Mesélő Sopron oldal- majd jött az enyhítés, és tudott dolgozni: „volt néhány külföldi utam, voltak egynapos kirándulások Magyarországon, illetve hosszabb belföldi utak, valamint működtek az új, kiscsoportos tematikus séták is”. 

Az őszi, szigorú korlátozásokat követően azonban ismét munka nélkül maradt. „Folyamatosan azon gondolkozunk, hogyan éljük túl ezt a nehéz helyzetet. Legtöbbünknek az idegenvezetés nem csak egy szakma, hanem a hivatása, ezért nagyon nehéz elhagyni. Az én korosztályomban nehéz elölről kezdeni” – mondja a szakember.

Tart is túrát, meg nem is

A hagyományos értelemben vett túrák mostani szigorú intézkedések mellett már nem működnek, Sümeghy Gyöngyi ezért épp valami olyat hoz létre, ami a jelen helyzetben is elérhető. Mint a népmesebeli eszes lány: tart is túrát meg nem is - ugyanis átterelte az online térbe ezt a szolgáltatást. Ő végigmegy a városnézés vagy a tematikus séta útvonalán, közben megmutatja a város szépségeit és elmeséli az érdekességeit. Mindezt pedig élőben közvetíti. Így az utazni vágyók az otthonuk kényelméből – VR szemüveg nélkül- élhetik át a kimozdulás és a turisztikai program élményét.

Szerencsésnek tartja magát, hogy egy ilyen városban él, amilyen Sopron, ahol van bőven téma és látnivaló. Mindenesetre amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy eredeti, úttörő módon közelíti meg a helyzetet, keresve a kiutat belőle.

Sümeghy Gyöngyi soproni képeiből a cikk alatt talál néhányat, jó nézelődést kívánunk!


Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.