Az utazási szerződések hibás teljesítése

Milyen eszközökkel és kivel szemben léphet fel a pórul járt utas, ha nem azt, vagy nem olyan minőségben kapja, amely egyébként az utazási szerződés alapján járt volna? Mikor mentesül az utazásszervező a kártérítési felelősség alól?

Szerkesztőségünkhöz eljutatott ügyvédi közlemény összefoglalja az utasok jogait, a hibás utazási szerződések teljesítése kapcsán.

A közlemény szerint az utazási szerződésben vállalt szolgáltatás teljesítéséért az utazásszervező felel, akkor is, ha a szerződést az utazásközvetítővel kötötték meg.

Ha az utazási iroda az utazási szerződésben vállalt szolgáltatást nem a szerződésnek megfelelően teljesíti, köteles a szolgáltatás díját (a részvételi díjat) arányosan leszállítani. Ez azt jelenti, hogy ha a szálláshely besorolási kategóriája (például négy csillagos helyett három csillagos) alacsonyabb, mint amiben a felek eredetileg megállapodtak, akkor a részvételi díjnak a szállodai elhelyezésre eső díját ennek megfelelően le kell csökkenteni és ezt a csökkentést a részvételi díj végösszegéből le kell vonni.

Ha az utazás megkezdését követően az utazásszervező az utazási szerződésben meghatározott szolgáltatás jelentős részét nem tudja teljesíteni, köteles azokat más megfelelő, hasonló értékű részszolgáltatással pótolni.

Például, ha az utazásszervező quad-os túra biztosítását vállalta, de a helyszínen quad-ot nem vagy nem megfelelő számban tudnak biztosítani, akkor meg kell próbálni hasonló értékű szolgáltatással pótolni a programot, például motorkerékpár biztosításával. 

Ha a hasonló értékű részszolgáltatás értéke a nem teljesített részszolgáltatás értékét meghaladja, a költségkülönbözet az utasra nem hárítható át.

Ha az utazásszervező nem tud nyújtani helyettesítő részszolgáltatást vagy az utas azt indokoltan nem fogadja el, az utazásszervező - amennyiben az utas erre igényt tart - köteles gondoskodni az utas hazaszállításáról és az igénybe vett részszolgáltatások értékével csökkentett befizetett díjnak a visszafizetéséről. Az utas hazaszállításának költségeit az utazásszervező viseli.

Az utas az utazási szerződésben vállalt szolgáltatás hibás teljesítése esetén haladéktalanul köteles kifogását az utaskísérővel vagy annak hiányában a helyszíni szolgáltatóval közölni. Ha a közlést késedelmesen teszi meg, akkor az abból eredő kárért saját maga felelős.

Az utazásszervező, illetve szerződő partnerei a tudomásukra jutott problémákat haladéktalanul kötelesek orvosolni, amelyre azonban csak az időben megtett panasz esetén van lehetőség.

Vannak olyan esetek is, amikor az utazásszervező mentesül a kártérítési felelősség alól. Ha a nemteljesítés, illetve a hibás teljesítés sem az utazásszervező, sem az általa igénybe vett közreműködő magatartására nem vezethető vissza, az utazásszervező nem felel a nem megfelelő teljesítésből eredő károkért.

Ilyen esetek különösen a következők:

a. ha a szerződés teljesítésében mutatkozó hiányosságok az utas magatartására vezethetők vissza,
b. ha a hiba olyan harmadik személy magatartására vezethető vissza, aki az utazási szerződésben vállalt szolgáltatás teljesítésével nincs kapcsolatban, és a hibát az utazásszervező ésszerű elvárhatóság mellett sem láthatta előre, illetve azt nem volt képes elhárítani, vagy
c. vis maior esetén.

Az utazásszervezőnek az utazási szerződés nemteljesítéséből vagy hibás teljesítéséből eredő károkért való felelőssége a szolgáltatás díja (a részvételi díj) összegének kétszeresét meghaladó része tekintetében korlátozható, amennyiben ezt az utazási szerződésben kikötötték.

Érdemes tehát már a szerződés megkötése során figyelemmel lenni arra, hogy a kártérítés összegére vonatkozó korlátozás szerepel-e a szerződésben, illetve az utazási iroda betartja-e a törvényes mértéket, esetleg van-e olyan szolgáltató a piacon, amely nem alkalmaz ilyen korlátozást – olvasható a közleményben. 


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.