Balatoni halsütödékben hekkelt a Nébih

A Balaton és a sült hekk mára már szinte szétválaszthatatlan párost alkotnak - kezdi balatoni halsütöde-vizsgálati jelentését a Nébih. A tó és a hal kapcsolatáról részünkről inkább nem tennék hozzá semmit a jelentéshez. Lássuk, mit intéztek a derék élelmiszer inspektorok!

13 sült hekket is árusító vendéglátóhelyet vizsgáltak az ellenőrök, hetet a Balaton északi, míg hatot a déli partján. A Volt köztük kimondottan különböző halételekre specializálódott, de akadtak olyanok is, amelyek egyebek mellett halételeket, így sült hekket is kínáltak.

Az ellenőrzések és tesztek még a szezon elején, június utolsó hetében zajlottak nem csupán a vendégtérben, hanem a nagyközönség elől elzárt konyhában is. A négynapos akció során megvizsgálták az élelmiszerbiztonsági szabályok betartását, többek között a személyi, tárgyi és infrastrukturális feltételeket, technológia biztonságot, rendet, tisztaságot, egészségügyi alkalmasságot, személyi higiéniát, a fogyasztók tájékoztatását. Továbbá az üzlet dokumentumait, engedélyeit és laboratóriumi vizsgálatokra kerültek alapanyag és késztermék minták is.

Jelen voltak a komplex ellenőrzésen az állami halászati őrök, akik a raktáron lévő hal- és haltermékek származását, nyomon követhetőségét, a készleten lévő halfajok és az étlapon feltüntetett megnevezésük azonosságát ellenőrizték.

A 13 ellenőrzött vendéglátóhelyből 2 esetben minden megfelelő volt. 6 helyen kisebb hiányosságok miatt az üzemeltetők figyelmeztetésben részesültek. 5 üzletben a súlyosabb hibák miatt bírság kiszabására is sor került, melyek közül egy esetben a bírság mellett a tevékenységet is korlátozni kellett. Két üzletnél volt szükség az üzemelés felfüggesztésére, de ebből az egyik alkalom csupán néhány óráig tartott, mert az együttműködő vállalkozó azonnal orvosolta a hiányosságokat. A másik sütöde a hibák kijavítása után, az ismételt szemlét követően újra kinyithatott.

Két üzletben összesen több mint 100 kg halat kellett kivonni a forgalomból, nem megfelelő nyomon követés és származást igazoló dokumentumok hiánya miatt. Az ellenőrzések során összesen 1.175.000 Ft értékű élelmiszerlánc felügyeleti bírságot szabott ki a NÉBIH.

A vizsgált 13 halsütőből csupán két helyen volt minden felület mikrobiológiai tisztasága megfelelő. Két helyen 1-1 felületen penész jelenlétét, a többi halsütőben változó számban és előfordulással széklet és penész szennyezésre utaló mikroorganizmusok, illetve 5 üzletben a dolgozók „tiszta” kezén Koaguláz pozitiv Staphylococcus aureus kórokozó baktériumok jelenlétét találtuk. Három helyszínen ezt a baktériumot megtaláltuk az élelmiszerekkel érintkező felületeken (adagolóeszköz, munkaasztal, hűtőszekrény) is. Ez a baktérium a helytelenül kezelt és tárolt élelmiszerekben elszaporodva baktérium méreganyagot úgynevezett baktérium toxint termel, ami ételmérgezés okozója lehet. Tesztelt termékünk, a sült hal esetén – frissensültekről lévén szó, amikor nincs ételtárolás, azaz a baktérium számára szaporodási lehetőség – a kockázat nem jelentős, de a helyzet mindenképpen figyelemfelkeltő.

Az egyik vendéglátóhelyen pangásiusból készült levest neveztek „Balatoni halászlé”-nek, míg egy másik helyen kifejezetten „gluténmentesként” jelölt sült hekket árultak, ezzel sugallva, hogy terméke különleges, holott amennyiben a halat nem forgatják bele lisztbe sütés előtt, az a természeténél fogva gluténmentes, melynek külön kihangsúlyozása megtévesztő lehet.


Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.