Borsodgeszt: szállás az önkormányzatnál, közösségi tér a postán

Borsodgeszten a jövőre tekint az önkormányzat. Szeretnék vonzóbbá tenni a dél-borsodi kis települést, ezért azt tervezik, hogy 2020-ig teljesen megújítják a falut, miközben a turizmus fejlesztését is fontos célnak tartják.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Bükk lábánál elterülő Borsodgeszt nemcsak szép természeti környezettel dicsekedhet, hanem néhány egyedi turisztikai attrakcióval is - tudtuk meg Tóth Lajos Zoltán polgármestertől. Így például a falu főutcáján valamennyi házhoz boltíves híd vezet. Ezek ma már több mint száz éves múltra tekintenek vissza, és különleges dácit tufából építették őket. Az otthonokat körülölelő kerítéseket is ebből az anyagból készítették, amely jól ellenáll az időjárás viszontagságainak.

Közösségi tér és pihenőpark létesül

Az önkormányzat a hidakat helyi védettség alá kívánja helyezni, miután ezek az építmények meghatározzák a falu főutcájának arculatát. Borsodgeszt határában, Harsányhoz és Kisgyőrhöz közel egy halomvár emelkedik. Ez valamikor jelzőhelyként szolgált, ma pedig már idegenforgalmi érdekességnek számít. Jól kiépített út vezet oda, és a környék legmagasabb pontjaként emlegetik. A halomvár környékén korábban régészek folytattak feltárásokat.

Tóth Lajos Zoltán munkatársunknak azt is elmondta, hogy a képviselő testület programjában közel egymilliárd fontos falufejlesztés szerepel, többek között korszerűsítik a közműhálózatot és felújítják a településre vezető utat. Miután jelenleg kevés a szálláshely, ezért kezdeményezik, hogy ezek számát mielőbb növeljék Borsodgeszten. Több pályázatot is benyújtanak támogatásért. Így például korszerűsítik az önkormányzat épületét, ahol az érkező turisták elhelyezésére vendégszobákat alakítanak ki. Felújítják az egykori posta épületét is, ahol közösségi teret alakítanak ki, ennek a közelében pedig pihenőparkot létesítenek. Megújul a faluban levő régi pincesor környéke is. Ezeket a bortároló épületeket valamikor a földbe vájták és meg is maradtak.

A Hortobágyra is kirándulhatnak

Bár ma már Borsodgeszten kevés a szőlőültetvény, de arra büszkék a helybeliek, hogy van egy speciális borfajtájuk, a Geszti szerelem. Ez a fehérbor egy házasítás eredményeként született, amelyet furmintból, rizlingből és leánykából készítenek. Szintén felújítják a tájházat is. Ebben a régi tornácos parasztházban a korábbi időkben használt bútorokból, eszközökből, lábbelikből, házassági levelekből láthatnak néhányat az érdeklődők. A tájház egyik helyiségében pedig sószobát alakítottak ki, amely a gyógyítást szolgálja. A jövőben ezt is továbbfejlesztik, és a gyógyturizmust erősítik vele. Több lakóház udvarán ma is láthatók a régi gémeskutak, amelyeket megőriztek a jelennek.

Ahol a pampuska hódít

A helybeliek programokat is szerveznek a turistáknak. Közülük a legkiemelkedőbb a már hagyományos főzőfesztivál, amelyet idén augusztusban is megrendeznek. Ezt egyébként ebben az évben a Falunappal kötik össze. Tavaly a főzőversenyen 22 csapat vetélkedett a győzelemért, akik főleg különböző pörkölteket, illetve töltött káposztát készítettek. Ezek mellett az édes és a sós sütemények varázslóinak a vetélkedőjét is megtartották. Nem kis sikere volt a fesztiválnak, mivel félezer érdeklődőt fogadtak, akik meg is kóstolták az ínyenc falatokat.

Borsodgeszten egyébként van egy helyi specialitás, mégpedig a pampuska nevű édesség. Ezt 2016-ban is elkészítik és kínálják a helyi asszonyok. Bíznak abban, hogy az idei fesztiválon a tavalyinál is több vendéget fogadhatnak.

A polgármester nem titkolja, hogy a felvázolt fejlesztésekkel még élhetőbbé tehetik a jövőben Borsodgesztet. Az a fő törekvésük, hogy helyben tartsák a fiatalokat és a turizmust is fejlesszék. Ezzel munkahelyeket teremtenek és többeknek jövedelmet biztosítanak.


Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.