Csillagoségbolt Park és az élmények városa

Az elmúlt esztendőben 32 százalékkal több turista kereste fel Kaposvárt, mint egy évvel korábban, s több mint 52.000 bejelentett vendégéjszakát töltöttek el a városban. Hogy mindez minek köszönhető? Erről győződhetett meg az a maroknyi újságíró, akik Somogyország fővárosának meghívására ellátogattak a városba.

A zselici lankák és a Kapos-folyó között hét dombra épült város sétálóutcájában egyértelművé vált számukra, az 1910-es évek Virágos Város mozgalmának szellemiségét őrző Somogy székhelyét miért is választották be a hét legvirágosabb város közé, s szerzett Franciaországban arany minősítést az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén. Amerre a szem ellát, virágok lepik el a tereket, díszítik a kandelábereket. S, hogy a hatás még erőteljesebb legyen, a virágágyasokat szökőkutak és szobrok szakítják meg.

Miközben megcsodáltuk a műalkotásoknak is beillő szökőkutakat a szecessziós hangulatot tükröző Szivárvány Kultúrpalota előtt, alkalmi idegenvezetőnk, Bocska Ágnes, a Tourinform iroda vezetője az épületekről mesél.

Mint elmondta, Kaposváron több mint 238 szecessziós épület található, amelyek homlokzata mögött ma már több helyen is modern épületek húzódnak. Egyetlen épület lóg ki ebből a sorból, egy eredeti Bauhaus ház a Fő utcán. „A város fontosnak tartotta, hogy megőrizze ezeket a homlokzatokat – emelte ki Bocska Ágnes. – A jelenleg üresen álló Csokonay Fogadóét ugyanúgy, mint a főtéren található legrégebbi, A haza kis polgárainak feliratot viselő épületéét, amelyik mindig is iskolaként működött.”

Sétánk során szó esett a színházról, a Dorottya Szállóról, s arról is, hogy a város tervei között szerepel, hogy a Virágfürdő szomszédságában egy, a mai kor igényeinek mindenben megfelelő szálloda épüljön fel. Miközben elsétáltunk a Csacsifogat, s az Arany Oroszlán Patika mellett, ahol Rippl-Rónai József patikus-segédként dolgozott, majd mint végzett gyógyszerész is itt helyezkedett el, s festette meg első jelentősebb képét, alkalmi idegenvezetőnk számos érdekességre, a házak nőalakjaira, a homlokzatokon található kaptárakra hívta fel a figyelmünket.

Apátság és Róma villa

Ezután buszra szállva folytattuk utunkat a szentjakabi romokhoz, ahol a bencés apátság felújításának utolsó lépéseinél tartanak. Innen utunk egy különleges, korsó alakú szökőkút mellett elhaladva a Donnerbe, a Rippl-Rónai villához vezetett. E látványosságot a város lakóinak szavazatai alapján állították fel Donner János emlékére, aki a város első sörfőzdéjét nyitotta meg.

Majd elénk tárult a megújult Róma villa, amely egykoron nyaralónak épült, s egy korának neves operaénekesé volt. Tőle vásárolta meg Rippl-Rónai József, s élt benne egészen 1927-ig bekövetkezett haláláig. A villa emlékház és képtár is egyben. A hatalmas park nagy fái alatt megpihenhet az idegen, miközben betekinthet a műterem nyitott ablakán, vagy betérhet a fogadóépületbe, ahol megtekintheti a Rippl-Rónai által tervezett Andrássy-ebédlőt a Zsolnay-gyárban a művész tervei alapján készült tányérokkal. Gyönyörködhet a Balogh Eleonora üvegművész által rekonstruált homlokzati üvegablakban és mennyezeti üveg bevilágítóban, s megcsodálhatja a Vörös ruhás nő című falikárpitot.

S persze Kaposvár nemcsak a művészetek városa, hanem a sporté is, a vízi és a lovas mozgásvilágé egyaránt. Ez utóbbira a Kaposvári Egyetem Lovardájában, valamint a Meistro Lovastanyán van mód, míg a vizek szerelmeseit a Töröcskei-tó és a Deseda várja.

A Desedához, amely az ország egyik leghosszabb mesterséges tava, a Sportcsarnoktól az újonnan épült kerékpárúton biciklivel tettük meg az utat, s ekkor egy újabb csoda tárult elénk. Már messziről látható volt a víz fölé benyúló, hajóra emlékeztető látogatóközpont épülete, amelyben már szorgos kezek rendezik a Deseda élővilágát bemutató kiállítást, ami várhatóan júliusra fejeződik be. Két új híd és egy kilátó is épült a tónál, valamint egy napelemes hajót is vásárolt a város, amellyel rövidesen már közlekedni is lehet a tavon. Folyik az engedélyezési eljárása a tó melletti vízi játszótérnek, valamint szintén júliusra elkészülnek a Látogatóközpont mellett létesülő, az élővilágot bemutató kiállítás kültéri elemei, a madár-, a szitakötő- és a békales.

Ahol a csillagokat csodálhatjuk

A megfáradt csapat is szusszant itt egy nagyot, majd autóba szállt, hogy a Hotel Kardosfa felé vegye útját. A Kaposvártól csaknem húsz kilométerre, a Zselic erdeiben megbúvó ökoturisztikai és konferencia központhoz vadregényes tájon vezetett az út. Éjszaka nagyon óvatosan érdemes megközelíteni, mert vaddisznóval, nyúllal vagy akár nagyobb vaddal is szembetalálkozhat a gyanútlan utazó.

A valamikori Esterházy erdészlak, majd vadászház a Sefag Zrt. zselici dombvidéken elterülő vadászterületén, a Zselici Tájvédelmi Körzetben található. A háromcsillagos szálloda 23 szobájában 48 vendéget tudnak elszállásolni. A szállóvendégek kényelmét wellnessrészleg, teniszpálya és Göncölszekér játszótér is szolgálja. A szállás és a konyha remek, a csendet, ami a hotelt körülveszi, mindenki élvezni fogja. Mint kiderül, a gazdasági válság ellenére is 40 százalékos a kihasználtsága, köszönhetően a szép környezetnek és a közelében található Zselici Csillagoségbolt Parknak.

A Zselicről, s az erdőgazdaság tevékenységéről a Sefag Zrt. vezérigazgatójától, Barkóczy Istvántól tudhattunk meg sok érdekességet. Mint kiderült, ők a térség egyik legnagyobb foglalkoztatói, és jelentős részben adnak munkát azoknak, akik még a nyolc általánost sem fejezték be.

„A Dél-Dunántúl természeti adottságokban gazdag térség – hangsúlyozza Barkóczy István. – Jelentős vadászterületekkel rendelkezik, éppen ezért a vadászházak turisztikai szerepet is betöltenek. A Sefag Zrt.-nél a hivatásos vadászoknál feltétel a nyelvismeret. Kivétel nélkül beszélnek németül, de egyre többen vannak közöttük olyanok is, akik angolul is megértetik magukat. A turisztikai tevékenységünk részeként egy évtizede az összes vadászházunkat nyitottá tettük, hiszen a vadászidény szeptembertől februárig tart, utána üresen álltak ezek az épületek. Ezenkívül a Deseda mellett kalanderdőt hozunk létre az arborétum mellett. Az igazi attrakció pedig a kiemelt kormányzati programként, 670 millióból – uniós forrás felhasználásával – megvalósuló zselici A határ a csillagos ég című projekt a Csillagos égbolt rezervátumban. A beruházás a tervek szerint év végére készül el, a kiviteli munkák jelenleg is zajlanak.”

Mint elmondta, a projekt keretében csillagászati kutatásokra alkalmas teleszkópot szereztek be, Planetárium épül konferenciateremmel, valamint egy 35 méter magas kilátó. Kitért arra is, a turizmus fellendítése érdekében együttműködnek a patcai Katica Tanyával, egymásra épülő programokat kínálva. Szólt arról, hogy a horgászturizmus is fellendülőben van, mind több turistát vonz a térségbe, valamint arról, hogy szeptembertől önálló turisztikai osztály kezdi meg működését a Sefag Zrt.-nél, ugyanis a turizmus és a vadásztatás a cég egyik jelentős bevételi forrásává nőtte ki magát.

Az időjárás is kegyes volt hozzánk, mert csak részben fedték el a felhők az eget, amikor az esti túra során – melynek folyamán kipróbálhattuk, milyen lámpa nélkül sétálni éjszaka az erdőben – egy csillagász és a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őreinek vezetésével csillagvadászatra indultunk. Közben arról is meggyőződhettünk, hogy épül a kilátó, s még néhány bolygót is megcsodálhattunk távcsövön keresztül.

Szökőkutak, festők és fesztiválok városa

Másnap utunkat ismét Kaposvár felé vettük, ahol a város első emberével, Szita Károllyal találkoztunk.

„Kaposvár ma már nem csak a virágok, de a szökőkutak városa is – mondja. – Az elsőt 1913-ban állították fel a színház előtt, ma már 28 van a városban. De a fesztiválok, vagy a festők városának is lehet nevezni. Ezek mind jó hatással vannak Kaposvár idegenforgalmára, ahogy a színház is, amely a mai napig sok embert vonz Somogy székhelyére. A fő célunk továbbra is az, hogy az évtized végére mindenki dolgozhasson, aki szeretne Kaposváron, s ebben a turizmus meghatározó lehet, hiszen munkahelyeket teremthet, ha nő a vendégforgalom. Számos fejlesztés, mint például a desedai látogatóközpont, a kerékpárút építése, a parkerdők rendbetétele vagy a zselici csillagvizsgáló megépítése is ezt szolgálja.

Kaposvár polgármestere mindemellett szólt arról is, hogy számos fejlesztés zajlik a városban, amelyek a turizmus fellendülését segítik elő, s egyben munkahelyeket is teremtenek. Kitért arra is, hogy a városnak sikerült a jelenleg üresen álló Csokonai Fogadót megvásárolnia, amely a helyreállítását követően ismét régi fényében pompázik majd.

„A szálláshelyek fejlesztésére is nagy hangsúlyt helyezünk, ugyanis óriási a hiány a minőségi szállásokból – folytatja Szita Károly. – A Virágfürdő már úgy épült meg, hogy csatlakoztatható legyen hozzá egy hotel. A tervek szerint egy 120 szobás, négycsillagos szálloda épül majd fel mellette. A vasútállomás környéke is rövid időn belül várhatóan megváltozik.

A találkozó során szó esett arról is, hogy Kaposváron jelentős számban találhatók akadálymentesített területek, épületek, s turisztikai attrakciók. Többek között ilyen a Virágfürdő, az átalakított-felújított Rippl-Rónai villa, de ide tartoznak például a Csiky Gergely Színház hallássérülteknek szóló előadásai vagy a gyengénlátóknak készült Braille-térképek is. A hallássérültek és siketek számára turisztikai kisfilm is készült. A fogyatékkal élők bevonásával létrehozott, országosan is egyedülálló alkotás a somogyi megyeszékhely értékeit mutatja be jelelt helyszíni akciókkal, narrációval, magyar és angol nyelvű felirattal.

Szita Károly szólt arról is, hogy a 2007-2013 közötti uniós költségvetési ciklusban számos beruházást valósított meg a város uniós forrásból. Ennek egyik eleme a csaknem 500 milliós „Komplex kerékpáros és kulturális kínálat fejlesztése Kaposváron és a Zselicben” elnevezésű projekt, ami Dél-Dunántúli Regionális Operatív Program keretében teljes egészében uniós forrásból valósul meg. Ennek részeként került sor a Szentjakabi Bencés Apátság és Romkert szolgáltatásainak bővítésére, valamint a Kaposvári Nyári Esték színházi fesztivál infrastruktúrájának fejlesztésére. Ennek során megújult a szabadtéri színpad és a nézőtér, ami egyben mobil lefedést is kapott. Modern hang-, színpadi és fénytechnikai, valamint audiovizuális eszközöket szereztek be, s akadálymentesítették a nézőteret és a kiszolgáló helyiségeket.

Emellett a városban újabb 80 kilométer hosszú, összefüggő kerékpárút jött létre, amelyből hetet újonnan építettek, s a Deseda-tó körbekerékpározását teszi lehetővé. A fennmaradó 73 kilométernyi útszakaszt forgalomtechnikai eszközökkel jelölték ki. Ez által egy, a Zselicet bemutató kerékpárútvonal jön majd létre, amely mentén 11 új kerékpáros pihenő is létesül.


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.