Decemberben romlottak a turisztikai cégek várakozásai

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen havi gyakorisággal méri a turizmusban a konjunktúra várható alakulását és publikálja a Turizmus Konjunktúra Indexet, a piac és a közvélemény számára ezzel biztosítva információt a közeljövőben várható trendekről. A tavalyi év utolsó hónapja visszaesést hozott.

A TKI index 2022. decemberben -22 ponton állt (-100 és +100 közötti skálán értelmezve), mely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket továbbra is romlónak érzékelik (ezzel összehasonlítva a szolgáltatási szektor egészének konjunktúraindexe -14 pontot mutatott). Novemberhez képest az index értéke 7 ponttal csökkent, így szeptember óta 15 ponttal romlott a konjunktúra az ágazatban. A decemberi csökkenés mindhárom alszektort érintette.


A TKI index alszektorok szerint - 2022. május-december (pont)

Forrás: GKI; Megjegyzés: -100-tól +100-ig terjedő skálán (ahol -100 azt jelenti, hogy jelentősen romlik, +100 pedig azt, hogy jelentősen javul)


A foglalkoztatott létszám alakulása az elmúlt három hónapban az előző év azonos időszakához képest -9 ponton áll, mely azt mutatja, hogy lassú ütemben, de csökkent a kereslet  a turisztikai ágazatban a munkaerő iránt. A következő három hónapra vonatkozóan -8 pontot mértünk, mely azt jelenti, hogy a cégek kissé tovább csökkentik a munkaerőállományukat.

A következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 11%-a vár a növekedést a vendégéjszakák számában (előző hónapban 4%), 44%-uk stagnálást, s 45%-uk vár visszaesést (előző hónapban 13%). A vendéglátásban működők közül 10% vár vendégforgalom növekedést (előző hónapban 4%), míg 61% stagnálást, 29%-uk pedig visszaesést vetít előre (előző hónapban 19%).

A turisztikai cégek 84%-a az áraik, 88%-a a működési költségek növekedéséről számolt be az elmúlt 3 hónapra vonatkozóan. Az árnövekedés átlagosan 17%-ot, míg a működési költségek növekedése 45%-ot tett ki. Vagyis a cégek egyre kevésbé tudják áthárítani a költségnövekedést a fogyasztókra. Az olló novemberben és decemberben jelentősen nyílt (az októberi 5 körüliről decemberre 28 százalékpontra). Mindez alátámasztja azt, hogy a turisztikai érdekvédelmi szervezetek javaslatára a kormány a szektor mikro-, kis- és középvállalkozásai számára a 2023 első negyedéves energiafogyasztás növekmény (előző év azonos időszakához képest) felére vissza nem térítendő támogatást nyújt.

Árak és működési költségek változása az előző 3 hónapban
2022. május-december (%)

 


Forrás: GKI

Decemberben a turisztikai cégek 55%-a jelezte, hogy a következő 3 hónapban várhatóan emelni fogja szolgáltatásának árát (novemberben 44% volt ez az arány), 34%-uk nem változtat az árakon, míg 10% jelzett csökkentést (utóbbi jóval magasabb arány, mint az előző havi 1%). A turisztikai cégek 47%-a a közelmúltban is emelt árat és a közeljövőben is emelni fog (ez az arány novemberben 40% volt).
Az üzleti tevékenység eredményének indexe a jelenhez képest a következő három hónapra -27 ponton áll, mely önmagában is visszaesést jelez, ugyanakkor 19 pontos romlást mutat novemberhez képest. A fentiek miatt szükséges az értékesítési árak emelése.

A részletes elemzés a csatolmányban olvasható.


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.