EcoKarst - egy program a helyi fenntartható fejlődés segítésére

A pályázatban hét ország (Ausztria, Horvátország, Magyarország, Románia, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia), hét védett karsztos területe vesz részt. A kiválasztott területek hasonló jellemzőkkel és problémákkal rendelkeznek (pl. sérülékeny természeti értékek, kontrollálatlan víz- és földhasznosítás, hosszabb távon nem fenntartható turizmus és rekreáció, illegális fakitermelés, szemétlerakás, stb) - olvasható a Bükki Nemzeti park honlapján. 

A „Karszt területek ökoszisztéma szolgáltatása – a helyi fenntartható fejlődés támogatása” (EcoKarst) nemzetközi projekt megvalósított feladatainak első éves kiértékelését a 3. irányító testületi ülés keretében a Bükki Nemzeti Parkban (Noszvajon) tartják meg 2018. február 19 és 22 között. A projekt a Duna vízgyűjtőjén található karszt-területek védelmét és fenntartható fejlődését szolgálja azáltal, hogy a területek jelenlegi és lehetséges ökoszisztéma-szolgáltatásait elemzi. A program hét védett karsztterületen valósul meg, melyek részben hasonló természeti és gazdasági adottságokkal, problémákkal és kihívásokkal rendelkeznek.

Az első év jellemzően kutatói háttérmunkával telt: a szakemberek elkészítették a Bükki Nemzeti Park és két kapcsolódó védett terület (Bélkő Természetvédelmi Terület és Tardi-legelők Természetvédelmi Terület) ökoszisztéma alaptérképeit, megkezdődött az ökoszisztémák minősítésének (értékelésének) módszertani tesztelése is. A területeken szolgáltató „érintettek” bevonása első körben azok kapcsolati hálóját vizsgáló kérdőívek segítségével történt.

A projekt második éve a tervek szerint már több olyan eredménnyel is fog járni, amely a nemzeti parkban és közvetlen környezetében élők és gazdálkodók („ökoszisztéma fogyasztók”) szempontjából is érdeklődésre tarthat számot. Az előzetesen kiválasztott ökoszisztémák értékelését az ágazati szektorok bevonásával tervezi a BNPI.

Az EcoKarst projekt keretében a védett karszt területek természeti és kulturális értékeit figyelembe véve a helyi gazdasági fejlődés lehetőségeit is be kívánja mutatni. Ezért helyi ökoszisztéma szolgáltatáselemzéseket folytatnak a résztvevők, valamint számos állami és civil szervezet bevonásával kapacitásbővítést is végeznek. A projekt végére hét helyi és egy közös stratégiát dolgoznak ki a projektben dolgozó szakemberek ki, többek között a „biodiverzitás barát” (Pro-Biodiversity Business) vállalkozások munkáját is segítve.

A projekt a Duna Transznacionális Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

 


Rejtett jelenség a Balaton déli partjánál

Rejtett jelenség a Balaton déli partjánál 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.