Elkészült az első magyar fajta specifikus borospohár

A hazai borvilágban világszenzációként emlegetik, hogy elkészült az első magyar fajta specifikus borospohár, a Tokaji Furmint pohár. A hazai borász szakmai tudásával és tapasztalatával járult hozzá ehhez az elegáns, és egyedi forma megalkotásához.

A pohár megálmodója Georg Riedel, aki a X. generációja a Riedel családi pohárkészítő cégnek, részben egyébként édesapám – mondta Hantos Bence. Riedel 2003 óta szeretett volna egy ilyen poharat, de  a pohárfejlesztés egy hosszadalmas folyamat. A Riedel sosem gyárt úgy poharat, hogy csak külső megjelenés, design vagy trend alapján, hanem mindenféleképpen megfigyelés, a bor viselkedése és tesztek alapján. Végül a Riedel egy titkos recept alapján választott, a ballon alapú poharak között keresett olyat, amit elkezdhettek tesztelni.

Egy borrégiónak hatalmas világsiker, ha egy saját pohara lehet. Van bordeaux-i pohár, chardonnay-i pohár, óriási presztízs, ha ezek mögé fel lehet sorakozni – mondta  Szilágyi-Tréba Eszter a tokaj.hu kommunikációs vezetője.

Ez a pohár is úgy készült, hogy többszöri tesztek alapján volt egy kiszavazóshow, ahol 20-50 pohár is megjelent a teszten, és ott kiszavazták azokat a poharakat, amik nem voltak jók – magyarázta Hantos Bence. A zsűribe tokaji borászokat kértek fel, úgy szerettük volna ezt a poharat megalkotni, hogy szerves részévé váljon a Tokaj régiónak. Az volt a cél, hogy egy olyan pohár készüljön el, ami mellett mindenki ki tud állni, és olyan legyen, ami Tokaj legjobb arcát mutatja.

Tokaj-Hegyalja a világörökség része, sokat hallunk róla, mégis jelentősen el van maradva turisztikai szempontból az ország más borrégióihoz képest – mondta Szilágyi-Tréba Eszter. Ennek több oka is van, az egyik, hogy  távol esik Tokaj Budapesttől. Ezt próbálja a tokaj.hu picit fellendíteni, szeretnék a nívós, exkluzív oldalát megmutatni a térségnek, és megmutatni azt, hogy nem csak egy-egy napot érdemes itt eltölteni, hanem érdemes többször visszatérni.

Forrás: Kossuth Rádió, 180 perc


Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.