Év végéig befejeződik az egri vár kétmilliárd forintos attrakciófejlesztése

A tervek szerint év végéig befejeződik az egri vár két ütemben zajló turisztikai attrakciófejlesztése: az Új Széchenyi Terv keretében több mint 2,2 milliárd forintos beruházással megújul a kazamatarendszer, újjáépül a Szép-bástya, megnyílik a várfalsétány és látogathatóvá válik a Török kert - hangzott el a helyszínen tartott sajtóbejáráson kedden.

Habis László egri polgármester stratégiai jelentőségű beruházásként írta le a várfejlesztést, amelynek jelentőségét a most kialakuló új belvárosi térrendszerhez, illetve a kiépülő városi kerékpárútéhoz hasonlította.

Külön is kitért a június 20-án, a Múzeumok éjszakáján átmenetileg megnyíló új várfalsétány jelentőségére. Mint mondta, a 170-180 millió forintos beruházás az egriek számára azért is fontos, mert a Dobó tér szomszédságából indulva a vár északi kapujáig vezet, így városrészeket köt majd össze. A turistáknak pedig a város eddig nem látott arcát mutatja meg, s nem utolsósorban megépítése komoly állagmegóvási munkákat is lehetővé tett a várfalon.

Nyáron átadják a panorámasétányt

A csaknem 400 méteres, tíz megállóhelyes tanösvényként funkcionáló, parkosított, közvilágítással és kamerarendszerrel felszerelt panorámasétányt véglegesen a tervek szerint a nyár közepén adják majd át. Ettől a porojektelemtől azt is várják, hogy némiképp tehermentesíti majd a vár főbejáratának forgalmát, az ide látogatók 80 százaléka ugyanis a déli kapunk keresztül keresi fel a várat.

Az első ütem keretében lényegében elkészült a Fegyvertár, ahol interaktív bemutatókat tartanak majd. A látogatók végvári vitézek vezetésével élhetik át újra Eger dicső múltjának eseményeit, megismerkedhetnek a kor szokásaival, fegyvereivel. A Fegyvertár azonban majd csak az év végén, a beruházás lezárultával nyílik meg.

A vár legmagasabb pontját jelentő Szép-bástyánál az alap megerősítése folyik. illetve az északi oldalon a falazás is megkezdődött. Jól halad a munka az egykori kapuvédő bástyában, a Török-kertben is, amely több mint 30 év után lesz majd újra látogatható.

Kiemelt helyszín a Múzeumok éjszakáján

Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója elmondta, idén az egri vármúzeum lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt vidéki helyszíne, ennek megfelelően színes programokkal várják az érdeklődőket június 20-án. Szavai szerint a modern felfogás szerint a múzeumok közösségi térként is funkcionálnak, cél, hogy a látogatók szórakozva tanuljanak.

A programok már fél négykor elkezdődnek, a megnyitót négy órakor a Püspöki palota udvarán tartják. A délután folyamán felvonulnak a Szederinda Nemzetközi Néptánctalálkozó résztvevői, este fél kilenckor pedig fáklyás menet indul a belvárosból a várba. Lesznek egyebek mellett táncprodukciók, előadások, s bemutatót tartanak a történelmi hagyományőrzők is.

Az igazgató beszélt arról is, hogy délután fél ötkor a Dobó bástyában megnyílik az Elődeink fegyverei - fegyvereink elődei című kiállítás. A mintegy 250 darabos magyar és török hadtörténeti relikviát bemutató tárlat törzsanyaga Péterváry István, a 2013-ban elhunyt egri fegyvergyűjteményén alapul.

Az innen származó közel 200 tárgyat a Magyar Nemzeti Bank vásárolta meg 60 millió forintért, s a vármúzeum rendelkezésére bocsájtotta. A tárlat legalább öt évig lesz itt látható, de a remények szerint akár több évtizeden át is a múzeum vonzerejét erősítheti.

Berecz Mátyás az MTI kérdésére elmondta: leglátogatottabb vidéki múzeumként a Dobó István Vármúzeumot tavaly 315 ezer vendég kereste fel.

Forrás: MTI


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.