Gasztronómiai Versenyfelhívás és Szakmai Konferencia a GKRTE által

A Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület (GKRTE) és a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara (BGE-KVIK) 2017. december 07-én, csütörtökön Budapesten Hagyományőrző Gasztronómiai Versenyt szervez.

A megmérettetés a BGE-KVIK Oktató Kabinetjében, az V. kerület Alkotmány utca 9-11. szám alatt kerül megrendezésre. A GKRTE és a BGE-KVIK évadzáró, Dr. Ketter László szakmai konferenciáját szintén ugyanazen a napon 2017. az Alkotmány utcai intézmény II. emeletén lévő Dr. Ketter László IV-es számú Előadóteremben rendezi meg. Részvétel, csak előzetes bejelentkezés esetén lehetésges.

Benke László olimpiai bajnok mesterszakács szakmai irányításával működő zsűri ebben az évben a helyi alapanyagok felhasználásával készült tájjellegű ételek minősítését, értékelését, az „Első Magyar Fehérasztal Lovagrend” vándordíjának, illetve a verseny támogatói által felajánlott díjak odaítélését végzi.

A Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny ebben az évben a helyi alapanyagok felhasználásával készült tájjellegű ételek témakörében, három kategóriában, 3-5 fős csapatok részére kerül meghirdetésre. Ezek a hagyományőrzők: civil szervezetek, önkormányzatok, intézmények képviselői. A szakemberek: éttermek, vendéglők, szállodák szakemberei valamint harmadikként a vendéglátóipari szakmunkás -, szakközépiskolai tanulók, főiskolai - és egyetemi hallgatók.

A szervezők a fenti kategóriáknak megfelelően várják a versenyzők jelentkezését legkésőbb 2017. október 15-ig a GKRTE 2100 Gödöllő, Patak tér 7. szám alatti posta címén vagy az Egyesület [email protected] e-mail címén. A versenyre jelentkezőknek a jelentkezési szándékuk közlésével egyidejűleg csatolniuk kell az általuk összeállított levesek vagy előételek, főételek és éttermi meleg tészták megnevezését és az ételsor elkészítésének rövid leírását, anyaghányadát és receptúráját. A versenyzők maguk gondoskodnak az elkészítendő ételek alapanyagairól.

A szervezők kérik a versenyen részt venni kívánó csapatokat, hogy a versenyre 17 adag ételt készítsenek el. Az ételek helyszínre történő szállítását és tálalását saját eszközeik felhasználásával végezzék. Amennyiben a BGE-KVIK és a GKRTE évadzáró gasztronómiai versenyén nem versenyzőként, hanem a rendezvény támogatóiként kívánnak közreműködni, abban az esetben - a verseny díjazottai részére felajánlandó díj megnevezésének és értékének megjelölésével - ezen szándékukat a verseny szervezőivel a fentiekben megjelölt postai, vagy e-mail címen közölni szíveskedjenek.

A legkiválóbb csapat az „Első Magyar Fehérasztal Lovagrend” vándordíját nyeri el. A szponzorok által felajánlott értékes díjakat a szakmai zsűri értékelését követően a verseny támogatói adják át a díjazottaknak.


A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény

Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény 

Köztük a legendás Ferrari Testarossa és De Tomaso Mangusta.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.