Ha jönnek Zoliék, az a tavasz legbiztosabb jele

Elindult Gemencre, a fészkére Zoltán, a jeladóval ellátott fekete gólya. Márpedig ha ő jön, az a tavasz közeletének biztos jele. Reméljük, Tóbiás is már útnak eredt.

Már érkeznek az adatok a gemenci fekete gólya jeladójából, aki immár harmadik alkalommal teszi meg 13 ezer km-es útját Baja környéki fészke és a Közép-Afrikai Köztársaságban lévő telelőhelye között. Ez azt jelenti, hogy néhány nappal ezelőtt megkezdte tavaszi vonulását, és Szudán déli részén olyan területre ért, ahol már megfelelő térerő van az adatátvitelre. Várhatóan március közepén érkezik haza. (Zoltán eddig megtett útjának leírása: itt)

Zoltán az egyetlen olyan magyarországi fekete gólya, amelyik több alkalommal úgy járta meg Afrikát, hogy pontos információink vannak vonulásának minden napjáról. A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt., a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Baja Ifjúsági Természetvédelmi Egyesület összefogásával működő projektben a madárra 2016. június 23-án szereltek jeladót a Gemenci erdőben.

A jeladók által gyűjtött információk feldolgozásával a résztvevők célja a fekete gólyák életmódjának jobb megismerése és a megszerzett ismeretek széles körű közzététele. Ezzel a technológiával olyan helyeken is követhető a madarak útja, ahol terepi megfigyelés nem lehetséges. Az útvonal kirajzolódásával föltérképezhetőek a vonulás során leselkedő veszélyeztető tényezők, valamint pontos információkat kaphatunk arra vonatkozóan, hogy a madár nappal vagy éjjel mozog-e, naponta mennyi időt tölt mozgással, mekkora utat tesz meg, a vonulás során megszakítja-e hosszabb-rövidebb időre útját, és hogy hol telel.

A vonuló madarakra leselkedő veszélyek sokaságát jól mutatja, hogy 2015 óta öt gemenci fekete gólyára szereltek GPS nyomkövetőt Zoltánon kívül. A többi madár egyikének sem sikerült eljutnia a telelőhelyre. Bár ez kisszámú adat ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket tudjanak levonni a kutatók, azonban már így is láthatóvá váltak a veszélyforrások, például a vonulási útvonalak mentén húzódó védelem nélküli távvezetékek.

Remélhetőleg hazafelé tart Gemenc másik gólyacelebje, Tóbiás is, aki rendszeresen elsőként érkezik vissza bekamerázott fészkébe. „Az ország legöregebb vadon élő fekete gólyája” címet is birtokló madár megérkezésének időpontjára most tippelhetnek is az élő közvetítést figyelemmel kísérő madárbarátok a Gemenc Zrt. honlapján leírtak szerint: www.gemenczrt.hu/golyatipp/

Forrás: Gemenc Zrt.


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.