Háromnyelvű turistatérkép a Matyóföldtől a Bükk-fennsíkig

Új turistatérképpel gazdagodott Eger térsége. A magyar mellett angol, német és cseh nyelven is olvasható ez a hiánypótló kiadvány - tudtuk meg Győri Diánától, az Eger Térsége TDM Egyesület menedzserétől.

A tizenegy települést tömörítő egyesület olyan kérést kapott a Tourninform és a turisztikai információs irodáktól, hogy szükség lenne egy térségi turisztikai térképre.

Ezt felkarolva döntöttek arról, hogy 30 ezer példányban kiadják magyar-angol nyelven ezt a térképet. Ebből húszezret magyar és lengyel, valamint tízezret pedig magyar és cseh nyelven is olvashatnak az érdeklődők.

Ebben a kiadványban az az újszerű, hogy turisták piktogramok - ábrák - segítségével tájékozódhatnak a térség nevezetességeiről. Ugyanakkor az egyesület internetes honlapját is frissítették, amely szintén fontos információkkal szolgál az érdeklődőknek.

Így például a turisták megtudhatják, hogy hol találhatnak kerékpárkölcsönzőket, pénzváltókat, vagy lovassportolási helyeket. De arról is tájékozódhatnak, hogy kik azok a helyi termelők a térségben, akiknél saját készítésű különféle termékeket - többek között - sajtokat, lekvárokat kóstolhatnak és vásárolhatnak.

A térképet az egyesület a saját anyagi forrásaiból, valamint a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával készítette el egy egri szakmai vállalkozásnál.

Egyébként a kiadvány hátoldalán a két nyelvű tájékoztatókkal és a térségre jellemző fotókkal találkozhatnak a látogatók. A térképnek azt a mottót adták, hogy kalandozzanak és pihenjenek a Matyóföldtől a Bükkalján át a Bükk-fennsíkig. 

Az ingyenes kiadvány készítői abban bíznak, hogy a turisták célirányos tájékoztatásával Eger térségében még több időt töltenek majd, még több helyre jutnak el és többet is költenek a vendégek.

Ebben a térségben egyébként jelenleg évente gyarapodó számmal megközelítőleg 1,3 millió vendégéjszakát töltenek el az érdeklődők, de ennél jóval több kirándulót is üdvözölhetnek a programszervezők.

Az új térképet a Tourinform, illetve a turisztikai információs irodákban szerezhetik be a térség iránt érdeklődők. Azt is megtudtuk, hogy ezt a kiadvány nemrég elsőként Erdélyben, Kolozsvárott a Magyar Napokon, valamint Horvátországban sikerrel mutatták be.


Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.
Komolyzenei fesztivál Szegeden

Komolyzenei fesztivál Szegeden 

Az április 1-jéig tartó eseménysorozat idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója köré szerveződik.
André Kertész kiállítás a Capa Központban

André Kertész kiállítás a Capa Központban 

Válogatás André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből.
Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.
Hazai kutatás a bolygónk sorsáról

Hazai kutatás a bolygónk sorsáról 

A friss kutatás szerint környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét bárki, mintsem csökkentené a fogyasztását
Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában

Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában 

Különleges látványban lehet részük azoknak, akik a belvárosi Falk Miksa utcába látogatnak: egy 400 kilós műalkotás tűnt fel a Virág Judit Galéria előtt.
A Fürdőszövetség  az idei tervekről

A Fürdőszövetség az idei tervekről 

2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban

Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban 

A fényképezés nem csupán dokumentáció, hanem felfedezés is – a valóság rétegeinek feltárása, a láthatatlan láthatóvá tétele.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.