Hasznosnak tartják a magyarok a csapatépítést

Míg a vezető pozícióban dolgozók többször is részt vehettek már csapatépítő tréningen, a fizikai munkások többségét még nem hívták ilyen rendezvényre – derült ki a Profession.hu és a KonferenciaHotelek.hu felméréséből. Az átlagos csapatépítő tréning két napos, pénteken és szombaton zajlik, és jellemzően egy vidéki hotelben ér véget.

10 munkavállalóból 9 egyetértett abban, hogy a csapatépítő tréningek növelik a munka hatékonyságát és javítják a munkatársak kapcsolatát, csak kevesebb mint egytizedük tartja felesleges vagy haszontalan időtöltésnek az ilyen programokat – derült ki a Profession.hu és a KonferenciaHotelek.hu friss felméréséből. A megkérdezettek 84 százaléka szerint a csapatépítés nem csak a közvetlen munkatársak együttműködését fokozza, hanem a felettesekkel is őszintébben lehet beszélni egy ilyen alkalomkor.

Ennek ellenére éppen a vezető beosztásban dolgozók vesznek részt kevésbé lelkesen a közös programokon: közülük minden ötödik úgy nyilatkozott, hogy a csapatépítés helyett is dolgozna inkább. „A csapatépítő rendezvényekre egyébként gyakrabban hívják meg az idősebb, vezető pozícióban dolgozó vagy szellemi munkát végző alkalmazottakat. Ezzel szemben a 35 évnél fiatalabbak harmada és a fizikai munkát végzők 57 százaléka még sohasem volt ilyen rendezvényen” – elemezte az adatokat Telek Zoltán, a Szallas.hu csoporthoz tartozó KonferenciaHotelek.hu termékmenedzsere.

Nem elég leugrani a sarki sörözőbe

A KonferenciaHotelek.hu adatai szerint a csapatépítő programok jellemző színterei a Budapest 80 kilométeres vonzáskörzetében található hotelek, ahol valamilyen wellness-szolgáltatást is biztosítanak. „A felmérésünk szerint maguk a munkavállalók is ezt várják egy csapatépítéstől – több mint 90 százalékuk mondta, hogy egy ilyen alkalmat közös utazással kell egybekötni, mert a cégtől távol jobban ki lehet kapcsolódni. 10-ből 8 válaszadó pedig a 2 napos programot tartja ideálisnak, mert ilyenkor az esti mulatozást nem kell félbehagyni egy másnap reggelre összehívott értekezlet miatt” – tette hozzá Telek Zoltán. A szakember elmondta, hogy a legtöbb esetben a csapatépítők két napig tartanak, péntekre és szombatra időzítik őket a vállalatok. A portál adatai szerint az ilyen foglalások harmada szeptemberre vagy októberre esik, a másik nagyobb hullám február-márciusban érkezik.

A felmérésben a portál arra is kíváncsi volt, hogyan képzelik el a munkavállalók az ideális csapatépítő tréninget. A többség szerint szükség van szabadtéri játékokra, amit egy közösen elfogyasztott ebéddel vagy vacsorával vezetnek le, de a válaszadók kétharmada szerint az italfogyasztással egybekötött kötetlen esti mulatozás, beszélgetés is elmaradhatatlan ilyenkor. Beltéri játékokban már csak a megkérdezettek fele venne részt szívesen, az előadásokat vagy hivatalos keretek között zajló céges foglalkozásokat pedig a munkavállalók háromnegyede inkább kihagyná.


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.