Hatalmas siker a magyar filmnek és a magyar kultúrának

Mindössze egy évnek kellett eltelnie, hogy újabb Oscar-díjas magyar filmet ünnepelhessen az ország. Óriási siker, amit a Mindenki rendezője, Deák Kristóf és a producer Udvardy Anna, valamint a film elkészítésében résztvevő valamennyi stábtag magáénak tudhat - nyilatkozta Karas Monika, az NMHH Médiatanács elnöke az MTI-nek hétfőn. A sikerhez Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatója is gratulált.

Az elnök hangsúlyozta: páratlan teljesítmény a Mindenkié, hiszen eddig magyar film a rövidfilmes kategóriában nem tudott győzedelmeskedni a filmvilág egyik legnagyobb presztízsű díjátadóján. A rendkívüli eredményre nemcsak az alkotók, hanem egész Magyarország büszke lehet. Ezért is nagy öröm, hogy a film a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának finanszírozásával készülhetett el: a Huszárik Zoltán-pályázaton nyolcmillió forint állami hozzájárulást kapott - közölte Karas Monika.

Azt is elmondta, hogy a tavalyi Oscar-díjas Saul fia, valamint az idei Arany Medve-díjas Testről és lélekről mellett Deák Kristóf Oscar-díja is meggyőző megerősítést jelent a magyar filmes támogatási rendszernek: jók a kitűzött célok, amelyeknek köszönhetően egyre több tehetséges magyar filmes tudja megvalósítani terveit, gyarapítani kulturális kincseinket, és amelyeket ráadásul nemzetközi versenyeken is díjaznak. Elmondta: külön öröm, hogy a díj egyúttal azt is megmutatta, hogy a világ érzékeny a szépségre, a pozitív üzenetekre, az egymás iránti érzékenység és összefogás kifejezésére. A médiatanács elnöke szívből gratulált a Mindenki alkotóinak, a főszereplőknek és minden gyerekszereplőnek is, és előremutató inspirációkat, további sikereket kívánt a filmben részt vállaló összes munkatársnak.

A Mindenki alkotóinak Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatója is gratulált. "Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy az Oscar-díjak átadóján két egymást követő évben is magyar alkotó van a nyertesek között. Külön öröm, hogy Deák Kristóf pályakezdő fiatal filmesként kaphatta meg az aranyszobrocskát. Szívből gratulálunk a Mindenki rendezőjének, szereplőinek és teljes stábjának!" - fogalmazott az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában Havas Ágnes. A Mindenki sikerét Kollarik Tamás igazi népmesei történetnek nevezte. Mint mondta, Magyarországról gyakorlatilag elsőfilmesként ilyen sikert elérni ebben a kategóriában egészen fantasztikus.

"Érezhető volt a megelőző hetekben, hogy a filmnek nagy esélye volt az Oscar-díjra: a sajtóhírekből és a szakma számos szereplőjétől olyan jelzéseket kaptunk, ami reményre adott okot. A boríték kibontása volt a beteljesülés. Meg vagyunk hatva" - hangsúlyozta a Médiatanács tagja, a Magyar Média Mecenatúra Program Los Angelesben tartózkodó koordinátora.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Rejtett jelenség a Balaton déli partjánál

Rejtett jelenség a Balaton déli partjánál 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.