Hibrid munkavégzési keretek

Bár már a nagyobb cégek többsége eldöntötte, hogy hibrid felállásban fog dolgozni a járvány után, sok dolgozónak még így is kényelmetlen jelezni azt, hogy melyik napokon szeretne az irodában lenni. Mivel a hibrid munkaidő egyik alapja, hogy magát a dolgozót is bevonják a döntésbe, így most nekik is véleményt kell formálniuk. 

Több cég a vezetőségre, és a dolgozóira hagyja a hibrid munka tervének kidolgozását. Ezáltal maguk a dolgozók dönthetnek arról, hogy melyik napokon lennének az irodában, és mely napokon folytatódna a munka otthonról. Bár most mindenki véleménye számít, sokaknak még így is kényelmetlen felszólalni. Erről írt a CNN business, ahol több témához kapcsolódó szakértőt is megkérdeztek.

A rugalmasság olyan dolog, amit tényleg megéri kialkudni - mondta Vanessa Bohns, a Cornell Egyetem szervezeti kultúra és viselkedéstudományi karának professzora. Hozzátette, hogy valószínűleg csak a mi fejünkben tűnik ez olyan hatalmas dolognak, azonban érdemes ezen a kényelmetlenségen átgördülni, és beszélni a rugalmas munkaidőről, mert hosszú távon nagyon megéri.

Így tudsz eredményesen kommunikálni a főnökkel!

Bohns több tippet ad arra, hogy hogyan tudjuk hatékonyan megbeszélni a főnökünkkel azt, ha több rugalmasságra van szükségünk. Ő három pontot emelt ki, amely fontos lehet a sikeres kommunikációban.

Elsősorban ismerni kell a cég értékrendjét. Továbbá fontos, hogy a kérésünket tisztán, egyenesen közöljük, valamint hogy a főnökünkkel személyesen beszéljünk arról, hogy rugalmasabb beosztást szeretnénk.

Minden cég más, és minden cégnek más a fontos. Van, akiknek a produktivitás a legfontosabb, van, akinek a munka és magánélet egyensúlya.

Ismerjük fel, hogy a munkáltatónk számára mi a fontos, és ezt foglaljuk bele, amikor hivatkozunk arra, hogy miért van szükségünk több rugalmasságra. Például, ha a cég számára fontos a produktivitás, emeljük ki, hogy korábban már bizonyítottuk, hogy rugalmasabb felállásban jobban tudunk dolgozni- javasolta Bohn.

Kiemelte, az is fontos, hogy legyünk egyenesek azzal, hogy mit szeretnénk kérni, ezzel elkerülve a félreértéseket.

Debra Wheatman, író és a Career done Write létrehozója kiemelte annak fontosságát, hogy tisztán, egyenesen közöljük igényeinket, külön figyelmet fordítva arra, hogy mi az, amit kérünk, és mit szeretnénk ezzel elérni.

Emellett felajánlhatjuk a próbaidőt is, ezzel is kicsit finomítva magán a kérésen. A próbaidő alatt pedig mindenki megfigyelheti, hogy működik az ötlet, vagy sem. Jobb nyitottnak maradni, és a próbaidő remek lehetőség arra, hogy maga a dolgozó bizonyíthassa azt, hogy működik a rugalmasság- mondta Debra Wheatman.

Ami még sokat számít egy ilyen beszélgetésnél az az, hogy magát a kérést személyesen közöljük, vagy legalább törekedjünk rá, mivel nagyobb esély van arra, hogy megkapjuk, amit szeretnénk, ha élőben kérjük. Amíg még tart a járvány, nem biztos, hogy erre van lehetőség, ebben az esetben a legjobb videóhívást kezdeményezni.

A beszélgetés során legyünk felkészültek, hiszen a főnöknek is lehetnek kétségei az új munkarend felől. Az, ha példákkal válaszolunk, mindig jó referencia a főnök szemében is, így legyünk a beszélgetés alatt felkészültek.

Amennyiben rugalmas munkaidőről szóló terveidnek útjában állt a főnököd nemleges válasza, ne keseredj el.

Gondolj erre úgy, mint egy folyamatra. Maradj nyitott, és törekedj arra, hogy a későbbiekben ezt újratárgyalhassátok.- írta Bohn.

Így viszonyulnak a magyarok a távmunkához

Hazánkban jól bevált a távmunka, ezt mutatja a Comnica kutatása is, amelyről Pápai Bernadett, a Comnica HR-vezetői posztját is betöltő szakértő nyilatkozott. Hazánkban már új kormányrendelet is született a hibrid munkavégzésről, annak ellenére, hogy magát a távmunkát vegyesen fogadták a dolgozók.

Sokaknak annyira bevált a home office, hogy a legszívesebben többé be sem mennének az irodába, hiszen hatékonyabban tudnak dolgozni, és az utazási időt is megspórolják. Másoknak viszont végképp elegük lett abból, hogy az otthonuk a munkahelyük is. Mindkét nézőpont érthető, így a legtöbb cég valószínűleg a hibrid felállás mellett dönt – mondta Pápai Bernadett.

A személyes találkozás elengedhetetlen ahhoz, hogy egyben tartsuk egy szervezet szociális hálóját. Célszerű a bejárós napokat úgy szervezni, hogy a személyes jelenlétet igénylő meetingek, csapatépítők, közösségi élmények a rögzített bejárós napokon legyenek. Ahhoz, hogy a hibrid rendszer jól működjön, szükség van a bizalomra, valamint a munka menetének folyamatos finomhangolására is. 

Forrás: CNN business / Hrpwr


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.