Jön a koronavírus elleni védettséget igazoló okmány

A kormány szerdán döntött a koronavírus elleni védettségi igazolvány bevezetéséről. A legfontosabb részleteket egy pénteken megjelenő kormányrendelet rögzíti, közölték honlapjukon péntek este.

Azt írták, a kormányrendelet alapján háromféle módon lehet igazolni a koronavírus elleni védettséget: ha valaki megkapta a védőoltást, vagy igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, illetve ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott erről vagy nem készült erről teszt és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzésen való átesését is.

Van, akinek nem kell igényelni, másnak azonban igen

Kiemelték, ha valaki megkapta a védőoltást, nem kell igényelnie az igazolványt. Az állam hivatalból postázza az ingyenes kártyát, annak kiállítását külön nem kell kérni. A védőoltást igazoló kártyának nincs érvényességi ideje. Az igazolvány a személyi adatok mellett tartalmazza majd a védőoltás idejét, valamint típusát.
Ha valaki korábban igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, akkor a fertőzésből való felgyógyulás napja jelenti a védettség kezdetét, tették hozzá. A felgyógyulás napja az az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) nyilvántartott dátum, amikor negatív PCR-tesztje vagy antigéngyorstesztje lett, miután korábban pozitív tesztje vagy tesztjei voltak. 
Abban az esetben, ha valakinek csak a fertőzést igazoló pozitív tesztje van, de több teszt nem készült - mert például tünetmentes vagy enyhetünetes volt és otthoni karanténban maradt -, akkor a teszt utáni 10. nap a felgyógyulás hivatalos napja. A védettségi igazolvány érvényessége az igazolt felgyógyulást követő 6 hónap. A kártya ebben az esetben is ingyenes, az állam hivatalból postázza, annak kiállítását külön nem kell kérni.

Olyan is eset is lesz, akinek nem jár ingyen

A tájékoztatás szerint ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott erről vagy nem készült erről teszt, akkor igazolhatja a fertőzésen való átesését ellenanyag-vizsgálattal is. Ebben az esetben a vizsgálat önköltséges, de hatósági áras lesz, melynek összege 11 ezer forint. Emellett ki kell fizetni a védettségi igazolvány kiállításának 3000 forintos összegét is. 
Ha az ellenanyag-vizsgálat igazolja, hogy valaki korábban valóban fertőzött volt, akkor a védettségi igazolvány érvényessége 4 hónap - írták. Ebben az esetben a védettségi igazolványt elektronikus úton - a fővárosi és megyei kormányhivatal által rendszeresített elektronikus űrlapon - vagy személyesen is lehet igényelni bármely kormányablakban.

Jön az applikáció is e témában
 A védettséget az igazolványon túl applikációval is lehet igazolni. Az applikáció az érintett azonosítását követően - az EESZT-ből szerzett adatok alapján - igazolja az érintett oltottságát. Az applikáció az oltott nevét, az érintett TAJ-számát, az oltás idejét, a védőoltás típusát, a fertőzéssel szembeni védettség tényét vagy annak hiányát jeleníti meg. 

A kártya személyazonosító igazolvány vagy útlevél felmutatásával együtt érvényes, és az egyes adatok megjelölését angol nyelven is tartalmazza - áll a közleményben.

Forrás: MTI


75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.
Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.