Jövőre átadják a szállodát és élményfürdőt Csurgón

Legkésőbb jövő tavaszra befejeződik a sport- és turisztikai komplexum építése Csurgón; a 2014-ben indult fejlesztés harmadik üteme 2,96 milliárd forint kormányzati támogatást kap - közölte Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője online sajtótájékoztatón csütörtökön.

A politikus elmondta, hogy a somogyi város eddig több mint 4 milliárd forintot fordított a beruházásra. A pénzből uszoda épült, megújult a sportcsarnok és annak parkja, megkezdődött az élményfürdő, valamint a szálloda építése. Jelezte, hogy az újabb forrás az utóbbi két létesítmény kivitelezésének befejezésére nyújt lehetőséget. Szászfalvi László hangsúlyozta: a fejlesztést indokolja a város élénk kulturális és sportélete, a Dráva közelsége, a környék kiemelkedő természeti értékei és a munkahelyteremtés igénye is.

Füstös János (Fidesz-KDNP), Csurgó polgármestere a sport- és turisztikai komplexum kialakítását a legnagyobb projektnek nevezte a város történetében. Rámutatott, hogy a helyi NB I-es férfi és NB I/B-s női kézilabdacsapatnak is otthont adó sportcsarnok a felújítást, bővítést követően ezer ember befogadására és nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmassá vált, az uszoda versenymedencével, termálvizes medencékkel és egyebek mellett szaunavilággal várja a látogatókat.

A beruházás harmadik ütemében épülő ingatlanegyüttesben a szálloda négycsillagos, 40 szobás lesz, mellette egy 62 férőhelyes ifjúsági szállásegységet is kialakítanak, az élményfürdőben öt medence és gyógyászati részleg kap helyet - emelte ki. Úgy vélte, a komplexum "nagy turisztikai attrakció" lesz, amely országos ismertségre is szert tehet a csendet, nyugalmat, a kevésbé nagy tömegeket vonzó rendezvényekre, látványosságokra kíváncsi turisták körében, akik így 4-5 napot is eltölthetnek a térségben. Füstös János megjegyezte, hogy a fejlesztés hiánypótló, Csurgó korábban - a megfelelő számú és színvonalú szálláshely nélkül - kénytelen volt a környező településeken elszállásolni kulturális- és sportrendezvényekre érkező vendégeit. A projekt további előnye, hogy 45-50 munkahelyet és bevételeket teremt Csurgón - tette hozzá.

 

Forrás: MTI


Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok? FRISSÍTVE

Újra jöhetnek az árstopok? FRISSÍTVE 

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.
Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták?

Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták? 

Ez jelentősen függ attól is, honnan érkeznek és mennyi ideig tartózkodnak fővárosunkban a városlátogató vendégek.
Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről

Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről 

Az ALDI Utazás megbízásából készült országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni.
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.
Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon

Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon 

Az elmúlt egy hétben két magyarországi turisztikai szolgáltatás is megszerezte a Good Travel Seal Platinum minősítését.
Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben

Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben 

Több helyen pezsgő vagy Valentin-napi koktél is jár e napon a fürdőbe való jegyhez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.