Jövőre elkészül a Győrt keletről elkerülő út

Jövő tavaszra készül el a Győrt keletről elkerülő 813-as út harmadik, 5,2 kilométeres befejező szakasza, 14,85 milliárd forint hazai forrásból. Az összesen 13,4 kilométer hosszú elkerülő akkorra köti össze az M1-es autópályát a 14-es úttal - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF Zrt.).

A befejező szakasz munkálatai már elkezdődtek, jelenleg a humuszolás, a töltésalapozás és -építés van folyamatban. A szakaszon egy közel négyszáz méter hosszú hidat is építenek a Mosoni-Duna felett, ahol kerékpárutat is kialakítanak. A Bácsai csatorna feletti hídnál pedig jelenleg a pályalemezt alakítják ki.

Az út első, M1-es autópálya és Vonal út közötti szakasza 2015 szeptemberére készült el. A második szakaszt, amely a Vonal úttól az 1-es útig tart, tavaly december óta lehet használni.



A közlemény idézi Simon Róbert Balázs megyei fejlesztési biztost, aki szerint az elmúlt két évtized legjelentősebb állami közútberuházása fejeződik be egy év múlva. Az úttal a várost megkerülve lehet Szlovákiába jutni, amely a megyeszékhelyen keresztülhaladó teherforgalmat jelentősen csökkenti majd, emellett csökken a zaj- és a légszennyezés is.

A kivitelező az SHS Konzorcium, amelyet a Strabag Általános Építő Kft., a Hódút Kft. és a Starbag AG alkot.

Forrás: MTI


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.