Kambodzsai idegenforgalmi képviselet nyílt Budapesten

2015. augusztus 12-én dr. Thong Khon, a Kambodzsai Királyság idegenforgalmi minisztere dr. Sárdi Rudolf turisztikai szakembernek és ismert délkelet-ázsiai szakértőnek átnyújtotta a minisztérium megbízólevelét. Sárdi Rudolf ezzel a királyság első magyarországi kirendeltség-vezetője.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az idegenforgalmi, gazdasági és kulturális kapcsolatok elmélyítését szolgáló kirendeltség létrehozása komoly előrelépés Kambodzsa és Magyarország kapcsolatában, hiszen a királyi kormánynak Európában eddig kizárólag a skandináv piacon volt képviselője. Az új budapesti kirendeltség megnyitásával Kambodzsa azt jelzi, hogy a régió kiemelt fontosságú az ASEAN tagsággal bíró ország számára. Sárdi Rudolf elmondta, hogy „a kambodzsai gazdasági fejlődéshez vezető út az idegenforgalmon át vezet, és a budapesti kirendeltség hathatós közbenjárásával a két ország közötti kapcsolat hamarosan új dimenziókba emelkedhet.” Véleménye szerint „a kirendeltség megnyitása már önmagában sikertörténet a két ország közötti partneri viszonyban, hiszen a magyar fővárosban jelenleg sem konzuli, sem diplomáciai képviselet nem működik.

Tervei között szerepel a hazánkból Kambodzsába látogató turisták és üzletemberek számának jelentős növelése; ehhez azonban a magyar és kambodzsai turisztikai szakemberek éleslátására, nyitottságára és aktív közreműködésére is szükség lesz. Az egyben regionális információs központként is szolgáló kirendeltség további célja a potenciális befektetők felkutatása hazánkban, akik szállodák építésében, üzemeltetésében és egyéb idegenforgalommal kapcsolatos létesítmények finanszírozásában kulcsszerepet tudnak vállalni a dinamikusan átformálódó Kambodzsában. Az országba látogató évi átlagosan 2500 körüli magyar beutazó turista fogyasztói potenciálja ugyan nem jelentős, de minőségi szolgáltatásai, történelmi gazdagsága és az ország sokszínűsége révén Kambodzsa hamarosan bekerülhet a „top” ázsiai desztinációk közé.

Jelenleg a China Airlines járataival lehet a legkönnyebben Kambodzsába eljutni több európai városból, tajpeji átszállással. Emellett Bangkok, Hanoi és Saigon is kiváló regionális átszállási pontok Siem Riepbe (Angkor Wat) és a kambodzsai fővárosba, Phnom Penhbe.


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.