Híres emberek képeivel díszítik a kaposvári buszokat

Kaposváron február 15-éig szavazhatnak az ott lakók, akik nem először teszik le a voksukat valami vagy valakik mellett.

Régebben arra kérték őket, hogy mondjanak véleményt arról, a különböző alkotások, szobrok hol álljanak. És a szavaztatás ötlete bevált, a kaposváriak ma is maguknak érzik azokat a szobrokat, amelyekről ők mondták meg, hogy hová kerüljenek. Így talált helyet az Európa téren Bors István kaposvári születésű Munkácsy-díjas szobrászművész körhintaszerű Napkerék című mobil bronzszobra, valamint Weeber Klára Tótágas elnevezésű szobra. A mondás szerint a kis bohóc mellett ne menjünk el, simogassuk meg, mert szerencsét hoz!

A sétálóutcává alakult Noszlopy és Ady Endre utcán is számos kedves, Kaposvárhoz kötődő köztéri szobor található, például Bors István: Négy évszak, Weeber Klára: Florentin, Horváth Balázs: Lamping emlékoszlop, Sörös Rita: Játszó kislányok és Gera Katalin: Ady és Rippl-Rónai találkozása.

Hogy az ott élők igazán szeretik Kaposvárt, az abból is látszik, hogy most teljes lelkesedéssel vetették bele magukat a február közepén lejáró újabb szavazásba. A város vadonatúj buszokat kapott, és Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata felkérésére internetes szavazást indított a Most Médiacsoport a kaposvardont.hu oldalon, hogy kinek az arcmása és neve szerepeljen a buszok oldalán. A kaposváriak már ismerik az eljárást, sokan regisztráltak is ezen a felületen, amikor tavaly nyáron az új buszok színéről dönthettek.

Az új szavazássorozat eredményeként a buszok egyedi arculatot kapnak azzal, hogy egy-egy híres kaposvári ember arcképe kerül fel rájuk. Hogy pontosan mely portrék, arról a kaposváriak dönthetnek szavazássorozat alkalmával.

Novemberben öt busz már felmatricázva állt forgalomba. A további 35 névről pedig a városlakók határozhatnak. A február 15-ig tartó első szavazáson 10 kaposvári kötődésű híresség nevéből választhatják ki azt az ötöt, akinek portréja márciusban kerül fel egy-egy busz oldalára. Olyan személyt is meg lehet nevezni, aki nem szerepel a listán. A legtöbb szavazatot kapó jelöltre a következő szavazás alkalmával voksolhatnak majd.

Máyerné Bocska Ágnes, aki a közelmúltban vette át az év TDM menedzsere díjat, úgy vélte, azzal, hogy Kaposvár nevezetes személyeinek arcképe díszíti a buszokat, a város arculatát kellemessé teszi és a turisták szívesen fotózkodnak a helyi hírességekkel.

- Szerintem fontos, hogy a kaposváriak mellett a turisták is megismerjék a városunkhoz kötődő személyeket, felismerjék a festő Rippl-Rónait vagy a bőrgyógyász Kaposi Mórt – mondta a kaposvári Tourinform iroda vezetője.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.