Koncessziós díj veszélyezteti a fogászati turizmusból érkező milliárdokat

Koncessziós díjat vezethetnek be a fogorvosoknak a kereskedelmi és iparkamara vezetőjének javaslatára. A szakma tiltakozik, szerintük így is sokat adóznak, és idén még csökkent is a forgalmuk.

Az európai fogászati turizmus 40 százalékát Magyarország bonyolítja le, a bevétel évi 60 milliárd forint – írja a hirtv.hu. Az sem kizárt, hogy a koncessziós díjjal drágulnának a szolgáltatások, ezzel a magyar fogászati turizmus épp a lényegét, vagyis a rendkívül kedvező árat veszítené el. Mosonmagyaróváron jelzőtáblák mutatják az utat a fogklinikákhoz, az ideérkező külföldi vendégeknek külön szállodájuk is van.

Legfőképpen osztrák betegek jönnek, de Angliából, Franciaországból és Írországból is sokan érkeznek. Milliókat hagynak itt egy-egy beavatkozás után, és még így is megéri nekik: a magyar kezelések harmadannyiba kerülnek, mint például Angliában.

„Ezek a betegek eddig nagy számban jöttek, de az elmúlt hónapok eseményei ezeket a folyamatokat megakasztották, gondolok a migránshelyzetre, legfőképpen az osztrák betegek maradtak el, ami 80 százalékos visszaesést jelentett” – nyilatkozta a Hír TV-nek Barthos Gábor, a Budadent fogszakorvosa.

Ebben az állapotban érte a szakmát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének bejelentése: Parragh László szerint koncessziós díjat kellene szedni a fogorvosoktól, elmondása szerint ugyanis sokszor nem áll összhangban egy magánfogorvos bejelentett bére és az általa végzett beavatkozások ára. Az Implantcenter Fogászati Klinika alapítója, Kálmán Attila szájsebész, fogszakorvos szerint azonban képtelenség, amire Parragh László utal, vagyis hogy a klinikák elmulasztják számlaadási kötelezettségüket, ugyanis nem éri meg eltitkolni a bevételeket.

Az Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozatának elnöke szerint a szakma nem bírja el a pluszterheket, sőt, már azt sem fogja elviselni, ha nem tesznek bele látványosan sok pénzt a fogászati ellátórendszerbe, a fogorvosok pedig így el fognak menni külföldre.

Ötezer norvég fogászati turista érkezik hozzánk évente
Ahogy arról a Turizmus Online is beszámolt, 2015 januárjában a Magyar Turizmus Zrt. adott ki egy közleményt, mely szerint fogászati turizmus tekintetében Norvégia hazánk egyik jelentős küldőországa. Az Aftenposten c. norvég napilap 2014-es számítása szerint évente ötezernél több norvég páciens vesz igénybe Magyarországon fogászati kezelést, mintegy 200 millió norvég korona (8 milliárd forint) értékben.

2014. októberében pedig a Délmagyarország Online számolt be a következőről: a Dental Norge fogászati vállalat tavaly májusban települt Mórahalomra, és Norvégiában hirdet ügyfelek reményében. Számításuk be is jött, hiszen nyitásuk óta közel 400 vendégéjszakát töltöttek norvég turisták a városban, akik természetesen a fogászati beavatkozásokat is igénybe vették. A skandináv országban ugyanis az itthoni ár többszörösébe kerülnek a fogászati kezelések, így egy – általában egyhetes – üdüléssel összekötve fogukat is kezeltetik a norvég utazók.

Forrás: HírTV


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.