Kormánypénzből újul meg a székesfehérvári bazilika

A kormány Orbán Viktor miniszterelnök külön keretéből 380 millió forintot biztosít a székesfehérvári Szent István-bazilika felújítására - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Soltész Miklós a székesfehérvári sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az elmúlt négy évben szociális és gyermekvédelmi területen az egyházak a korábbinál jóval nagyobb szerepet vállaltak. Most az egyház kérte az állam támogatását, és ezt örömmel meg is adták - tette hozzá.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester jelezte, hogy az önkormányzat augusztus 29-i közgyűlése elé támogatási javaslatot terjeszt be, amelynek értelmében a város 100 millió forinttal járulna hozzá a tető és a homlokzat felújításához. Reményét fejezte ki, hogy a képviselők támogatják előterjesztését.

Uniós forrásokat is igénybe vennének

A városvezető megjegyezte: más módon is segíteni próbálnak az egyháznak. Közösen keresik majd a bazilika környékének felújítási lehetőségeit, erre a 2014 és 2020 közötti ciklusban igyekeznek uniós forrásokat találni.

Spányi Antal megyés püspök elmondta: a székesegyház épületén az ácsszerkezet roppant meg, szétnyílt, ezért szakadtak le a nyár folyamán több helyen a homlokzatról vakolatdarabok. A helyzetet veszélyesnek nevezte, mert a tető további mozgása esetén akár a mennyezet is beszakadhat.

A statikusok és a mérnökök már vizsgálják a tetőszerkezetet - tette hozzá -, és a tervezés után megkezdődhet a munka. Az előzetes vélemények alapján mintegy félmilliárd forintból megvalósítható a felújítás, és egy-másfél évig tart majd.

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.