Kormányzati bejelentés: nincs fordított adózás munkaerő-kölcsönzésnél

Április 1-től már nem a megrendelő, hanem a munkaerőt kölcsönbe adó cég számítja fel és fizeti meg az általános forgalmi adót, Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára bejelntése szerint.

 Az államtitkár elmondta, a magyar kormány igyekezett elérni Brüsszelben, hogy a munkaerő-kölcsönzésnél továbbra is alkalmazható legyen a 2015 végétől két alkalommal is engedélyezett fordított áfa, azonban a testület a feketegazdaság elleni küzdelemben elért eredmények miatt elutasította Magyarország kérelmét, amely a munkavállalók védelme érdekében még egy ideig fenntartotta volna a fordított adózást.

A kormány álláspontja szerint nemcsak az államkassza bevételének biztosítása, hanem az így foglalkoztatott több mint 260 ezer munkavállaló védelme is indokolta a fordított adózás fenntartását. A munkaerőkölcsönzéssel visszaélő cégek ugyanis jellemzően nemcsak a költségvetést károsítják meg, hanem a munkavállalókat is, akiket nem jelentenek be, így nem lesznek jogosultak ellátásra, vagy ha be is jelentik őket, a bérükből az adót és járulékot "elfelejtik" befizetni, magyarázta az államtitkár.
 A fordított áfafizetés célzott és hatékony eszköznek bizonyult: az adóhivatal ellenőrzési adatai szerint a munkaerőkölcsönzéshez köthető áfacsalások értékének aránya a befizetési kötelezettségekhez képest a 2015-ben mért 15 százalékról 2019-re már 5 százalék alá csökkent.
A munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozásokat folyamatosan vizsgálják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kockázatelemzői, és ha valószínűsíthető az adóelkerülés, a revizorok azonnal felkeresik a céget. A csalárd magatartást tanúsítók ellen a büntetőjog eszközrendszerével lép fel a NAV.
    

Forrás: MTI


Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.
Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.
A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.