Látogatóközpont és borturisztikai bemutatóhely is lesz Kalocsán

Újabb beruházással folytatódik a Kalocsa turisztikai vonzerejét növelő, összesen 2,7 milliárd forintos projekt: csütörtökön jelképes alapkőletétellel vette kezdetét egy ódon belvárosi épület átalakítása, ahol a jövőben látogatóközpont működik majd.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az ünnepségen L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára emlékezetett arra, hogy Kalocsának sajátos kultúrája és művészete van annak eredményeként, hogy a város Szent István ideje óta Magyarország egyik meghatározó egyházi központja. Az államtitkár szavai szerint "modern várost Magyarországon csak olyan módon lehet felépíteni, olyan módon lehet átadni majd a következő nemzedékeknek, hogy tiszteljük a hagyományainkat, tiszteljük a múltunkat, tiszteljük a magyarság múltjától és kultúrájától elválaszthatatlan keresztény örökségünket".

Bálint József (független), Kalocsa polgármestere köszönetet mondott az előző képviselő-testületeknek és Török Ferenc (Fidesz-KDNP) korábbi polgármesternek azért, hogy a város fejlődését segítő, évezredes örökségét megőrző pályázatot elkészítették. Reményei szerint a beruházás pezsgést hoz majd Kalocsa életébe.

Tavaly elindult a Kalocsa Szíve program

Font Sándor (Fidesz-KDNP), a választókerület országgyűlési képviselője méltatta elődje, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerepét abban, hogy az Európai Unió, a magyar költségvetés és a katolikus egyház összesen 2,7 milliárd forint összegű támogatásával 2014-ben elkezdődhetett a Kalocsa Szíve Program.

A város turisztikai vonzerejének növelése érdekében az önkormányzat közösen pályázott az érsekséggel, a konzorcium két tagja azonban teljesen önállóan végzi a munkálatok bonyolítását. A város 1,9 milliárd forint összegű támogatásához nem kellett önrészt biztosítania, míg az érsekség a 400 millió forintos támogatás mellé 400 millió forint önrészt is biztosított.

Múzeumok, látogatóközponr és boros bemutatóhely

A beruházás keretében 6 új vagy megújuló múzeum és kulturális létesítmény készül el. Többek között látogatóközpontot és borturisztikai bemutatóhelyet alakítanak ki, a város szülöttének, Nicolas Schöffernek a gyűjteményét látogatóbarát múzeummá fejlesztik. Megtörténik az Érsekkertnek és környezetének a rehabilitációja, valamint egy rendezvényközpont is épül.

A beruházás keretében az érsekség már befejezte a kalocsai temetőben a Kálvária felújítását, valamint a Népművészeti Tájház felújítása is napokon belül elkészül. A teljes beruházás 2016 tavaszán ér véget.

Forrás: MTI


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.