Lesznek teltházas sárvári szállodák

Az előfoglalási adatok alapján júliusban alig marad pár szabad szoba a sárvári szállodákban. Már a szezon kezdetén 80-90 százalékos volt a hotelek júliusi foglaltsága. Augusztus is félig elkelt már. 

A sárvári hotelek előfoglalási adatai szerint idén nyáron kiemelkedően jó forgalom várható, még ha a számok mögé nézve jelentős változásokat is látni a vendégforgalomban. A Sárvári Tourist és TDM Nonprofit Kft. által készített szállodai körkép szerint a nyaralók jellemzően három-négy napot lazítanak a városban. Főként a belföldiek. J

elenleg úgy látni, hogy a korábbi évekhez képest jelentősen nőtt a határon belülről érkező vendégek aránya, nagyjából a 60-70 százalékuk magyar. De nem csak a vendégek nemzetiségi összetétele változott a korábbi évekhez képest. Úgy tűnik, egyre spontánabbak vagyunk a nyaralást illetően. A foglalás és az utazás közötti idő ugyanis rövidebb, mint korábban. Vagyis már kevésbé tervenekk előre a vendégek. 

A sárvári szállodák esetében is jelentős a SZÉP-kártyás fizetés aránya. Egyes szállodákban 30-40 százalékot is eléri azon utazók száma, akik a munkáltatói juttatásból finanszírozzák az idei vakációt.

A szezon kezdetén mért számok szerint a nyár utolsó harmadára 50 százalék feletti volt a foglaltság. Szabad szoba tehát még van. De ahogy telik a nyár és a hőség kezd egyre nagyobb lenni, úgy gyorsul fel a foglalások száma is.

Jó eséllyel tehát az augusztus is teltház közeli lesz a sárvári szállodákban. Így a 2022-es szezon akár még a 2019-es rekord eredményeket hozó nyarat is túlszárnyalhatja - jegyzi meg közleményében a helyi TDM iroda. 

Forrás: Sárvári TDM


Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.