Levendulafesztivál

A tihanyi levendula kiemelkedő értéke, igazi ékessége a magyar mezőgazdasági kultúrának, termesztése a tájba illő gazdálkodás jó példája, ezért ismertté kell tenni a tihanyi levendulát - mondta a földművelésügyi miniszter a XI. Levendula Fesztivál megnyitóján szombaton, Tihanyban.

Fazekas Sándor elmondta: az 1920-as évek közepén, amikor betelepítették a levendulát a Tihanyi-félszigetre, egy új termesztési hagyományt gyökereztettek meg. A tihanyi levendulából készült illóolajok, gyógyászati célokat szolgáló növényi kivonatok a múltban is Európa szerte keresettek voltak, eljutottak Amerikába is - ismertette a miniszter.

A Balaton-Felvidéki Nemzeti Park igazgatója, Puskás Zoltán arról beszélt, hogy 1952 óta védett terület Tihany, és ez nemcsak egy védettségi kategóriát, hanem a természeti környezetre való kiemelt odafigyelést, a kulturális és az épített örökség védelmét, a hagyományőrzést, a levendula kultúrájának ápolását is jelenti. A tihanyi levendulafesztivál pedig már egy erősödő példás összefogásról, együttműködésről tesz tanúbizonyságot - tette hozzá.

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője szerint ma már elképzelhetetlen a balatoni nyár a tihanyi levendulafesztivál nélkül, Tósoki Imre, Tihany polgármestere pedig Tihany hírneve és identitása alapjának nevezte a levendulát.

Nemcsak külsőleg

A nőiességet, a kecsességet jelképező gyógynövény gyakran kap helyet esküvői csokrokban, kozmetikumokat és gyógyhatású készítményeket is gyártanak belőle. A levendulát aratják, zsákba teszik, süteményben megeszik, szörpben megisszák és pálinkában kóstolgatják - fogalmazott a polgármester a növény sokrétű felhasználásáról.

A rendezvény keretében átadták több termelőnek a nemzeti parki termékvédjegyeket. Ezek célja a helyi készítésű élelmiszerek fogyasztási kultúrájának emelése, a termékek piacra jutásának elősegítése, a hagyományos mesterségek, tevékenységek megőrzése és a természettel harmonikus gazdálkodás és termékelőállítás ösztönzése.

A tihanyi bekötőútnál kialakított levendulaültetvényeken szombat délelőtt több százan vettek részt a nemzeti park szedd magad akciójában, a tihanyi Belső-tó partján pedig csaknem száz kézműves és helyi termelő, csaknem negyven gasztronómiai különlegességeket bemutató sátor várta a vendégeket a XI. Levendula Fesztiválon, amely több ezer érdeklődőt vonzott.


Ősszel a Balatonnál

Ősszel a Balatonnál 

Több mint ezerötszázan nyitva vannak a Balatonon ősszel is, negyven pincészet kedvezményekkel várja azokat, akik most indulnak a régióba.
CSR-akció a reptér Runway Run bevételeiből

CSR-akció a reptér Runway Run bevételeiből 

A nevezési díjakból 19 884 768 forint gyűlt össze.
Válságban a fesztiválszektor?

Válságban a fesztiválszektor?  

Vegyes képet mutat az idei szezon.
Három napon át Nemzeti Vágta Szilvásváradon

Három napon át Nemzeti Vágta Szilvásváradon 

Idén háromnapossá bővült 17. Nemzeti Vágta.
Megvan az év kilátója és turistaháza

Megvan az év kilátója és turistaháza 

A tíz kilátó közül a pannonhalmi Boldog Mór-kilátó gyűjtötte be a legtöbb kedvelést, szám szerint 1346-et. A turistaház kategóriában a Turistapark Szentlélek lett a nyertes 1822 érvényes szavazattal.
Pénteken Állatok Világnapja

Pénteken Állatok Világnapja 

Egész évben biztosítanak a szeretetükről és az önzetlen odaadásukról- ezen az októberi napon legyenek ők a reflektorfényben.
Európai közös nyilatkozat az erdők védelméről

Európai közös nyilatkozat az erdők védelméről 

A bonni eseményen 33 ország magas rangú képviselője vett részt.
Ennyibe kerülhet idén egy  céges karácsonyi parti

Ennyibe kerülhet idén egy céges karácsonyi parti 

A 200 fő feletti vállalatok bajban lehetnek, ha még nem foglalták le a céges karácsonyi események helyszíneit.
Száz helyszínen csak design - Budapest Design Week

Száz helyszínen csak design - Budapest Design Week 

A Magyar Divat & Design Ügynökség feladatköre 2024 augusztusával kiegészült a Budapest Design Week megvalósításával.
Egyre több dán és svéd turista Budapesten

Egyre több dán és svéd turista Budapesten 

A dánok ugyanezen listán tavaly a tizenhatodik helyen szerepeltek, idén pedig bekerültek a top háromba. 

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.