Márciusban javultak a turisztikai cégek várakozásai

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen havi gyakorisággal méri a turizmusban a konjunktúra várható alakulását és publikálja a Turizmus Konjunktúra Indexet, a piac és a közvélemény számára ezzel biztosítva információt a közeljövőben várható trendekről.

A TKI index 2023. márciusban +4 ponton állt (-100 és +100 közötti skálán értelmezve), mely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket háromnegyed év után újra enyhén javulónak érzékelik.

A január-februári jelentős emelkedés után az index értéke további 7 ponttal nőtt márciusban, s legutóbb 2022. júniusban állt ezen a szinten.

A márciusi javulás mindhárom alszektorban éreztette hatását.

A TKI index alszektorok szerint
2022. május - 2023. március (pont)



Forrás: GKI; Megjegyzés: -100-tól +100-ig terjedő skálán (ahol -100 azt jelenti, hogy jelentősen romlik, +100 pedig azt, hogy jelentősen javul)

Közép-Magyarország vállalkozása-inak helyzete a régiók közül a legkedvezőbb (TKI index: +12 pont), ezután Közép-Dunántúl következik még pozitív és átlagnál kedvezőbb megítéléssel (+7 pont). A többi régió TKI indexe elmarad az átlagtól. 2023. márciusban az Észak-Alföldön volt legrosszabb a szektor helyzete
(-9 pont).

A TKI index régiók szerint
2023. március (pont)



Forrás: GKI; Megjegyzés: -100-tól +100-ig terjedő skálán (ahol -100 azt jelenti, hogy jelentősen romlik, +100 pedig azt, hogy jelentősen javul)

A foglalkoztatott létszám alakulása az elmúlt három hónapban az előző év azonos időszakához képest -4 ponton áll, mely azt mutatja, hogy még enyhén csökkent a kereslet a turisztikai ágazatban igényelt munkaerő iránt. Az elmúlt hónaphoz képest 8 ponttal nőtt az index értéke. A következő három hónapra vonatkozóan azonban már +11 pontot mértünk, mely azt jelenti, hogy a cégek kezdik bővíteni a munkaerőállományukat. A márciusi indexérték mindhárom szektorban pozitív és javulást mutat.

A turisztikai cégek 77%-a emelt árat az elmúlt 3 hónapban, illetve ugyanilyen arányban számoltak be működési költségeik növekedéséről.

Az árnövekedés átlagosan 20%-ot, míg a működési költségeké 36%-ot tett ki. Vagyis a cégek nem tudták áthárítani az összes költségnöveke-dést a fogyasztókra, igaz az olló már harmadik hónapja zárul. Mindez továbbra is indokolja a szektor támogatását.

Árak és működési költségek változása az előző 3 hónapban
2022. május - 2023. március (%)


Forrás: GKI

Az üzleti tevékenység eredményének indexe a jelenhez képest a következő három hónapra vonatkozóan +27 ponton áll, mely 10 pontos javulást mutat februárhoz képest (három hónap alatt ez már +54 pont). Az előző hónaphoz képest az egyéb turisztikai szektorban 36 ponttal +49 pontra ugrott az eredményességi index, a vendéglátásban 5 ponttal +14 pontra emelkedett, míg a szálláshely-szolgáltatásban az előző havi jelentős emelkedés után valamelyest korrigált (9 ponttal +19 pontra). Mindez azt jelenti, hogy a vállalkozások részben a fokozatosan javuló piaci helyzet, részben az elmúlt időszakban megtett költségracionalizálási intézkedések következtében javuló profitabilitást várnak.


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.