Megalakult a Digitális Turizmus Szövetség

Utazás- és rendezvényszervezők, szállásadók, vendéglátók, valamint számos érdekképviselet részvételével megalakult a Digitális Turizmus Szövetség (DTSZ) - közölték az alapítók pénteken az MTI-vel.

A szövetség az informatika és infokommunikáció, valamint a turizmus-vendéglátás együttműködését szorgalmazza, mivel - mint írták - más ágazatokhoz képest gyenge a belföldi idegenforgalom digitális felkészültsége. A járvány után, a fenntartható turizmus korszakában erre nagyobb szükség lesz, mint eddig bármikor, hiszen nemzeti értékeket hagyományos módon nem lehet már a világ elé tárni - írták. A közlemény szerint az idegenforgalmi piacot utazási blogok és internetes megosztások formálják, az utazási szokások átalakultak, a foglalási rendszerek átkerültek a virtuális térbe, elterjedtek az online fizetési megoldások. Digitális átalakulásra azért is szükség van, mert hozzájárul a hatékony teljesítményméréshez, a működési költségek csökkentéséhez is - tették hozzá.

A szövetség cselekvési akcióterv kidolgozását ígéri, emellett tájékoztatási és képzési rendszerek létrehozását sürgeti, és olyan támogatásokat szeretne uniós és költségvetési forrásból, amelyek javítják az érintett vállalkozások digitális fejlettségét. A kezdeményezéshez minden belföldi és külhoni gazdasági és szakmai szervezet csatlakozhat. A DTSZ vezetőségében az alapítók mellett a Hungexpo, a Magyar Rendezvényszervezők Szövetsége, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, valamint a Magyar Utazási Irodák Szövetsége is képviselteti magát - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI


Ismét látogatható a Margitsziget

Ismét látogatható a Margitsziget 

Október 8-án, kedden déltől újra megnyitják a Margitszigetet.
Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás

Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás 

A rendezvény jelentős változásokon ment keresztül a 2020-as debütálás óta.
NGM: az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet érinti

NGM: az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet érinti 

Hangsúlyozták, hogy ebből kiindulva a kormány csak Budapesten kívánja szigorítani a rövid távú lakáskiadás szabályozását.
Már jelentkezhet a női- és férfi formaruha kreatív pályázatra!

Már jelentkezhet a női- és férfi formaruha kreatív pályázatra! 

Formaruha kreatív látványterv pályázat indul a Klasszis TopDesign keretein belül.
"A teljes tiltás jogi nonszensz és gazdaságilag irracionális" - szakmai szervezetek a rövid távú lakáskiadásról

"A teljes tiltás jogi nonszensz és gazdaságilag irracionális" - szakmai szervezetek a rövid távú lakáskiadásról 

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára.
Ritkán látható remekművek az aukciós kiállításon

Ritkán látható remekművek az aukciós kiállításon 

Megnyílt a Virág Judit Galéria ingyenes aukciós kiállítása - remekműveket láthat a közönség.
Medián-kutatás az Airbnb-k működéséről

Medián-kutatás az Airbnb-k működéséről 

A lakosság többsége szigorúbb feltételekkel, de engedné az Airbnb-k működését.
FATOSZ-konferencia: a vidéki szálláshely-szolgáltatók oktatásáról és képzéséről

FATOSZ-konferencia: a vidéki szálláshely-szolgáltatók oktatásáról és képzéséről 

A Tokaj-Hegyalja Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem elismert szakértői, és iparági vezetők osztották meg gondolataikat arról, hogy hogyan lehetne elősegíteni a vidéki turizmus fejlődését és sikerességét a képzések révén.
Október 11-én látható lesz a Szabadság-szobor

Október 11-én látható lesz a Szabadság-szobor 

A főváros egyik legextrémebb drónshowja következik október 11-én 19:30-tól.
Patinás évfordulóhoz érkezett a KÖZTI

Patinás évfordulóhoz érkezett a KÖZTI 

Hetvenöt éves Magyarország legnagyobb múltú építészirodája.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.