Megérkezett Tóbiás, a fekete gólya a gemenci fészkébe

Na, szegény! Felesleges volt így sietnie.

Idén is elsőként érkezett haza Afrikából Tóbiás, a fekete gólya. Március 2-án délután 5 órakor szállt le gemenci fészkére.

A fészekkamerákat 2013-ban szerelték fel, tavaly közel félmillió alkalommal látogattak el az érdeklődők a Gemenc Zrt. honlapjára, hogy bepillanthassanak ezeknek a fokozottan védett madaraknak a mindennapjaiba.

Tóbiás párja, Sára március közepén szokott megérkezni. Az elmúlt 4 évben 10 fiókát neveltek fel a fészekben, amely idén télen erősen megrongálódott. A következő hetek izgalmas kérdése, hogy újjáépítik-e, vagy készítenek egy újat valahol máshol.

Tóbiás nem csak abban rekorder, hogy rendszeresen a legelsőként érkezik haza. 1999-ben fióka korában gyűrűzték meg Bogyiszló környékén, 19 évével a legöregebb ismert vadon élő fekete gólya az országban. Különleges abban is, hogy a háborítatlan erdőrészeket kedvelő fajtársaival ellentétben egy erdészeti telephely közelébe költözött nyolc évvel ezelőtt, lehetővé téve a fészekkamerák üzemeltetését.

Hazánkban jelenlegi ismereteink szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük kb. 40 pár Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb sűrűségű fekete gólya állománya. Többségük március 15-e körül érkezik meg a Gemenci erdőbe. Tipikus fészkelő helyei a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái.

A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át. A Gemenc Zrt., a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködése a fekete gólyák megfigyelése terén időközben új elemmel bővült. Zoltán, az egyetlen GPS-jeladóval felszerelt magyar fekete gólya vonulását másodszor követhetik a szakemberek és az érdeklődők a Gemenc Zrt. honlapján. Míg Tóbiás a Jordán folyó völgyében, Zoltán a Közép-afrikai Köztársaságban telel. Ő február 14-én indult haza, március 2-án 4200 km-t megtéve Törökország fölött járt. 

Forrás: Vendég


Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.
Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.
A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.