Megnyugodhatnak az alkoholkereskedők

Minden marad majd úgy, mint volt, 22 millió forintos jövedéki biztosíték egységesen.

Korábban írtuk, hogy január 1-jén lépett volna életbe az az adószabály, amely 150-170 alkohollal foglalkozó nagykereskedő dolgát lehetetleníthette volna el. Mindössze 5-6 nagykereskedő maradt volna talpon.

A Fidesz azt mondta, nem kell szándékosságot keresni a dolgok mögött, egyszerűen csak másodszor is elszúrták, de vállalják érte a felelősséget. Valahol egyébként az NGM-Miniszterelnökség-tengelyen kavarhatták meg a dolgokat.

Az NGM közölte, hogy ők a sávos megoldás mellett voltak, az ő javaslatukban még az szerepelt, az Országgyűlés végül nem azt a verziót fogadta el.

Kedden délután a fideszes képviselők is kiálltak a nyilvánosság elé sajtótájékoztatót tartani. Gulyás Gergely elmondta, már be is adtak egy újabb javaslatot, amit a Fidesz is támogat, ezt februárban el fogják fogadni, és arról szól, hogy mégis a sávos rendszer legyen már az idei évtől. Kisebb kellemetlenséget ugyan jelent majd a piac szereplőinek, de nem kell befizetniük a megemelt biztosítékot.

Ezután lépett a Miniszterelnökség. Közölték, nem értenek egyet sem a fideszes Gulyás Gergelynek, sem pedig a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a jövedéki biztosíték mértékéről, emeléséről szóló javaslataival, ezért törvénymódosítást kezdeményez, amely visszaállítja a jövedéki biztosíték mértékét a 2014. január 1-jei szintre. Vagyis minden marad majd úgy, mint volt, 22 millió forintos jövedéki biztosíték egységesen.

Forrás: Index

Forrás: Vendég & Hotel


Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény

Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény 

Köztük a legendás Ferrari Testarossa és De Tomaso Mangusta.
Budapestre érkezik a Gustav Klimt interaktív tárlat

Budapestre érkezik a Gustav Klimt interaktív tárlat 

Az The Immersive Experience kiállítás május 19-től látható.
Hazai strandok listája, ahol legfőbb szempont a kutyabarátság

Hazai strandok listája, ahol legfőbb szempont a kutyabarátság 

Strandok, ahol négylábú barátokat is örömmel fogadják a tikkasztó nyári napokon.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.