Megszűnt a Magyar Turizmus Zrt. Kongresszusi Igazgatósága

Az MT Zrt. a hatékonyságnövelés érdekében döntött a megszüntetés mellett, egy összevont feladatkörrel rendelkező igazgatóság fogja ezentúl koordinálni ezt a tevékenységet.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Nemrég kaptuk a hírt, hogy megszűnt a Magyar Turizmus Zrt. Kongresszusi Igazgatósága.

Megkeresésünkre elmondták, hogy az MT Zrt. április elsejétől új szervezeti rendben működik majd, elsősorban a turisztikai és az agrármarketing fokozott együttműködésének jegyében, valamint 8 milliárd forintnyi uniós forrás lehető leghatékonyabb felhasználása érdekében.

A jövőben egy, összevont feladatkörrel rendelkező igazgatóság fogja koordinálni mind a külképviseleti, mind a kongresszusi tevékenységet. Az átalakítás célja a hatékonyságnövelés: ezzel az összevonással erősíteni kívánják a nemzetközi kongresszusi piacon a magyar jelenlétet. Az intézkedés célja - többek között - a tervek szerint három év múlva piacra lépő új, nagy befogadóképességű kongresszusi központ lehető leghatékonyabb értékesítésének elősegítése.

Magyarország, illetve kiemelten Budapest, természeti és kulturális adottságainál fogva jelentős hivatásturisztikai (MICE - Meetings, Incentives, Conferences, Exhibitions) potenciállal rendelkezik. Az elsődleges célpiac Európa, emellett kiemelt szerepe van az Amerikai Egyesült Államoknak is, valamint folyamatos tendencia az ázsiai országok előretörése is. Az új, összevont feladatkörű Igazgatóság célja, hogy a mindenkori piaci lehetőségeket figyelembe véve Magyarország MICE lehetőségeit a releváns nemzetközi szereplők számára megismertesse és elérje, hogy minél több rendezvény kerüljön hazánkban megrendezésre. A 2015-2017 közötti időszakban az új kongresszusi központ piaci bevezetésének támogatásán kívül még kiemelt feladat a hazánkban megrendezett nemzetközi konferenciák, sportesemények számának és a vidéki konferencia helyszínek hatékonyságának növelése.

Ennek következményeként Ferenczy Anikó, a Magyar Kongresszusi Igazgatóság kongresszusi igazgatójának pozíciója és munkaviszonya is megszűnt.


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.