Megújul a nyíregyházi múzeum

Több mint 2,8 milliárd forintos beruházással teljesen megújul a nyíregyházi Jósa András Múzeum műemléki épülete, a belső és külső rekonstrukciót is magában foglaló kivitelezési munkálatok várhatóan idén nyáron kezdődnek el és a tervek szerint 2023 őszére fejeződnek be.

A felújításra, illetve az épület turisztikai jellegű fejlesztésére vissza nem térítendő támogatást nyert el a nyíregyházi önkormányzat, ez a beruházás az utolsó láncszem Nyíregyháza új kulturális negyedének kialakításában - mondta el a projektet beharangozó hétfői, nyíregyházi sajtótájékoztatón Ulrich Attila alpolgármester. Hozzátette, az önkormányzati tulajdonban lévő múzeumépület rekonstrukciójának tervezése jelenleg is zajlik, a felújítás várhatóan jövő év végére fejeződhet be.

Az 1924 és 1926 között Maróthy Kálmán tervei alapján, neoklasszicista stílusban épített épületegyüttes eredeti funkciója pénzügyi palota volt, a második világháborút követően megyei szakigazgatási szerveknek adott otthont, majd az MSZMP pártbizottságának székházaként működött. A jelenleg több mint egymillió tárgyat őrző Jósa András Múzeum 1974-ben nyitotta meg kapuit ezen a helyszínen, az azóta eltelt időben pedig nem végeztek hasonló jellegű felújítást az épületegyüttesen. A múzeum a felújítás idejére az intézmény bezár, a műtárgygyűjteményeket elköltöztetik, vagy ideiglenesen máshol helyezik el - tette hozzá az alpolgármester.

Rémiás Tibor, a Jósa András Múzeum igazgatója kifejtette, az idén 153 éves intézményben még soha nem volt hasonló méretű építészeti felújítás. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program kiírásán elnyert pénzből a múzeum két szárnyában, négyezer négyzetméteren kezdődhet el a munka idén nyáron. A múzeumigazgató a részletek említése nélkül elmondta, a megújult épületben tizenöt turisztikai attrakció, modern kiállítóterek és "interaktív élményelemek" várják majd a látogatókat. A nyíregyházi múzeum jelenlegi állandó kiállításait január végéig tekinthetik meg a látogatók.

Forrás: MTI


Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai

Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai 

A ragadós száj-, és körömfájás járvány miatt korábban elrendelt korlátozásokat enyhítették.
Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól

Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól 

A döntés hátterében a kormányzati finanszírozás leállása állhat.
Egészségőrzés, sportaktivitás figyelése és egy ellenőrzött asszó

Egészségőrzés, sportaktivitás figyelése és egy ellenőrzött asszó 

Beszámoló a Huawei új okosóra termékeit előzetesen bemutató magyarországi sajtóeseményről.
Újabb Festetics-kincsek a keszthelyi Kastélymúzeumban

Újabb Festetics-kincsek a keszthelyi Kastélymúzeumban 

A látogatói élmény fokozása és a szolgáltatások minőségének javítása érdekében további fejlesztéseket terveznek a következő egy évben.
Életre kel Gustav Klimt arany világa

Életre kel Gustav Klimt arany világa 

A Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív produkció a legmodernebb technika segítségével vezeti be a látogatókat Klimt csodálatos világába, amely több mint száz évvel a művész halála után is lenyűgözi a közönséget.
Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén

Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén 

A szervezők meghosszabbították a pályázati határidőt két héttel.
Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió 

A pályázat előkészítése befejeződött, célja, hogy a rendszeres mozgást minden korosztály számára a mindennapok részévé tegye.
Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai

Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai 

Inspiráló helyszínen különleges díjátadó gála zajlott május 13-án este.
Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón

Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón 

2025. május 30-án nyílik a 21. Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítás és Vásár.
Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján

Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján 

Idén a tudomány és a művészet kapcsolata a rendezvény kiemelt témája.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.